2011. október 23., vasárnap

199. Ez a kegyelem

Reményik Sándor:
                KEGYELEM

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
körömszakadtig maradék erőd.
Akarsz, eget ostromló akarattal - 
s a lehetetlenség konok falán
zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
szótlanul, gondolattalanul
mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
a bűn, a betegség, a nyomorúság,
a mindennapi szörnyű szürkeség
tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor - magától - megnyílik az ég,
mely nem tárult ki átokra, imára,
erő, akarat, kétségbeesés,
bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
s egy pici csillag sétál szembe véled,
s olyan közel jön, szépen mosolyogva,
hogy azt hiszed, a tenyeredbe hull.

Akkor - magától - szűnik a vihar,
akkor - magától - minden elcsitul,
akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
csak úgy magától friss gyümölcs terem.

Ez a "magától": ez a Kegyelem.

2 megjegyzés:

  1. Várom a "magától"-t, de nagyon!.....

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szeretem ezt a verset, most is megérintett, köszönöm!

    VálaszTörlés

Köszönöm a látogatásodat!
Danke für Deinem Besuch!