2013. január 29., kedd

500. Téli humbug / Winterhumbug

Amikor az őszi humbug elkészült, ígértem Nektek egy télit is. Kicsit elcsúsztam vele, most készült el, de végül is még tél van, nemde...? :)
Wann ich das Herbsthumbug gemacht habe, habe ich auch ein Winterhumbug zugesagt. Es ist ein bißchen länger gedauert, nur jetzt ist fertig, aber es ich noch Winter, nicht wahr...? :)


Ismét a magyar népi mintakincshez, konkrétan Kocsisné Szirmai Fóris Mária: Tiszavidéki keresztszemes hímzésminták című könyvéhez nyúltam. Az alábbi minta egy részlete lett a humbug mintája.
Ich habe wieder von der ungarischen Folksmusterschätze, ganz genau vom Buch Kocsisné Szirmai Fóris Mária: Kreuzstichmuster vom Gebiet am Theiß gearbeitet. Einen Teil von diesem Muster ist das Muster des Humbugs.

A fonal pedig BarbaralCreations: Iced Blue, mert ez a szín tökéletesen passzol egy téli humbughoz :)
Der Garn ist BarbaralCreations: Iced Blue, weil diese Farbe passt sehr gut zu einem Winterhumbug :)

Ha szeretnétek Ti is elkészíteni, itt a minta is :)
Wenn Ihr es auch machen möchtet, hier ist das Muster :)


Fenyődíszként is kipróbáltam, tetszett :)
Ich habe es am Tannenbaum auch angeschaut, es hat mir gefallen :)

 
További szép hetet kívánok!
Ich wünsche Euch weitere schöne Woche!

2013. január 28., hétfő

499. A ceruza meséje / Die Geschichte vom Bleistift


kép innen
A gyermek nézte a nagyapját, amint levelet ír. Egy adott pillanatban megkérdezte tőle:
- Olyan mesét írsz, ami velünk megtörtént? Vagy talán egy rólam szóló történetet írsz?
Nagyapja félbe hagyta az írást, és mosolyogva ezt mondta unokájának:
- Igaz, rólad írok. Azonban a szavaknál fontosabb a ceruza, amivel írok. Szeretném, ha ilyen lennél te is, amikor megnősz.
A gyermek értetlenkedve nézte a ceruzát, mivel semmi különöset nem látott rajta.
- De ez olyan, mint az összes többi ceruza, amit életemben láttam!
- Minden attól függ, hogyan nézed a dolgokat. A ceruzának öt értéke van, amit ha sikerül megtartanunk, olyan emberré válunk, aki egész életében békében fog élni a világgal.
Első érték: Tehetsz nagy dolgokat, de soha nem feledd, hogy létezik egy lépteinket vezető Kéz. Ezt a kezet Istennek nevezzük, és Ő vezet mindig kívánsága szerint minket.
A második érték: Időnként abba kell hagynom az írást, hogy meghegyezzem a ceruzát. Ez kevés fájdalmat okoz a ceruzának, azonban végül hegyesebb lesz. Tehát el kell tudnod viselni a fájdalmakat, mivel ezek tesznek jobbá téged.
A harmadik érték: A ceruza megengedi nekünk a radír használatát, hogy kitöröljük azt, ami téves. Meg kell értened azt, hogy kijavítani egy dolgot, nem jelent feltétlenül rosszat, a legfontosabb az, hogy megmaradjunk az igaz/egyenes úton.
A negyedik érték: A ceruzának nem a fája vagy külső formája a fontos, hanem a benne lévő grafit. Ugyanígy gondozd azt, ami benned történik.
És végül, az ötödik érték: mindig nyomot hagy.
Neked is tudnod kell, hogy bármit teszel is életedben, nyomokat fog hagyni, ezért meg kell próbálnod mindent tudatosan, erre figyelve tenni.
Paulo Coelho
forrás: internet (a barátnőm segítségével :))

Der Junge sah zu, wie die Großvater einen Brief schrieb.
Irgendwann fragte er:
„Schreibst du eine Geschichte, die uns passiert ist? Ist es vielleicht sogar eine Geschichte über mich?“
„Es stimmt, ich schreibe über dich. Aber wichtiger als die Worte ist der Bleistift, den ich benutze. Es wäre schön, du würdest einmal so wie er, wenn du groß bist.“
Der Junge schaut den Bleistift verwirrt an und konnte nichts Besonderes an ihm entdecken. Aber er ist doch genau wie alle anderen Bleistifte!“
„Es kommt darauf an, wie du die Dinge betrachtest. Der Bleistift hat fünf Eigenschaften, und wenn du es schaffst, sie dir zu Eigen zu machen, wirst du zu einem Menschen, der in Frieden mit der Welt lebt.
Die erste Eigenschaft: Du kannst große Dinge tun, solltest aber nie vergessen, dass es eine Hand gibt, die deine Schritte lenkt. Diese Hand nennen wir Gott, und Er soll dich immer Seinem Willen entsprechend führen.
Die zweite Eigenschaft: Manchmal muss ich das Schreiben unterbrechen und den Anspitzer benutzen. Dadurch leidet der Stift ein wenig, aber hinterher ist er wieder spitz. Also lerne, hin und wieder Schmerzen zu ertragen, denn sie werden dich zu einem besseren Menschen machen.
Die dritte Eigenschaft: Damit wir Fehler ausmerzen können, ist der Bleistift mit einem Radiergummi ausgestattet. Du musst begreifen, dass Korrigieren nichts schlechtes, sondern dringend erforderlich ist, damit wir auf dem rechten Weg bleiben.
Die vierte Eigenschaft: Worauf es beim Bleistift ankommt, ist nicht das Holz oder seine äußere Form, sondern die Graphitmine, die in ihm drinsteckt. Also achte immer auf das, was in dir vorgeht.
Schließlich die fünfte Eigenschaft des Bleistifts: Er hinterlässt immer eine Spur. Auch du musst wissen, das alles was du im Leben tust, Spuren hinterlässt, und daher versuchen , was du gerade tust, ganz bewusst zu machen."
Paulo Coelho
vom Internet (über meiner Freundin :)) 

2013. január 26., szombat

498. Dobozka / Schachtelchen

Emlékeztek még a tündérporra? Ugyanazzal a mintával készítettem egy dobozkát. Ma megkapta új gazdája, így most már megmutathatom :)
Erinnert Euch noch an den Feenstaub? Mit gleichem Muster habe ich ein kleines Schachtelchen gemacht. Heute hat es bei seiner neuer Eigentümerin gelandet, deswegen kann ich es Euch zeigen :)

Aida 16ct, Rosace 65272

Bevallom, sokáig próbálkoztam vele, hogy olyan rafinált fotókat készítsek, melyeken nem látszanak kisebb-nagyobb hibái... Mivel az, aki kapta, nagyon szeret engem, elnézte ezt nekem... én pedig elhatároztam, hogy tovább próbálkozom, amíg igazi szép dobozokat is fogok tudni készíteni :)
Ich muß ganz ehrlich sagen, daß ich ganz lange versucht habe, solche geschickte Fotos zu machen, in denen man die kleinere und größere Fehler meiner Arbeit nicht sieht... Wer es bekommen hat, liebt mich sehr, deswegen hat es mir hingesehen... ich habe aber entschieden, daß ich weitere Versuche machen werde, um echt schöne Schalchtel machen zu können :)


Legyen szép a hétvégétek!
Schönes Wochenende wünsche ich Euch!

2013. január 24., csütörtök

497. Ismét... / Wieder...

... megpróbálkoztam a svájci hímzéssel (broderie suisse - vagy az amerikaiaknál Chicken Scratch). Egy házikó készült. Most már azon agyalok, mi legyen vele... :)
... habe ich die Stickerei broderie suisse (oder amerikanisch Chicken Scratch) probiert. Jetzt habe ich ein kleines Haus gemacht. Jetzt musß ich noch etwas davon machen... :)

A mintát itt találtam.
Das Muster habe ich hier gefunden.

Holnap már péntek! Nem tudom... most valahogy nagyon várom a hétvégét :)

Morgen ist schon Freitag! Ich weiß nicht... ich warte sehr auf Wochenende :)

2013. január 22., kedd

496. Kínai tanmese / Eine Geschichte aus dem alten China

Egy faluban élt egy nagyon szegény öregember, de még királyok is irigyek voltak rá, mert volt egy csodaszép fehér lova. Fantasztikus összegeket kínáltak neki, de soha nem adta el.
Egy reggel nem találta a lovát az istállóban. Összegyűlt az egész falu, és az emberek azt mondták:

”Te buta öreg! Tudtuk, hogy egy nap ellopják azt a lovat, jobb lett volna, ha eladod. Micsoda balszerencse!”
Az öregember azt felelte: “Ne ragadtassátok el magatokat annyira, hogy ezt mondjátok! Minden, ami van, az van. A ló nincs az istállóban. Ez tény. Minden más ítélet. Nem tudom, hogy ez szerencsétlenség-e vagy áldás, mert nem tudom, mi következik.”

Az emberek kinevették az öreget. Mindig is bolondnak tartották egy kicsit. De a ló 15 nap múlva visszajött. Nem lopták el, hanem kitört a vadonba. És ez még nem minden, ráadásul 12 vadlovat is magával hozott.
Újból összegyűltek az emberek, és azt mondták: “Öregember, igazad volt! Tényleg áldás lett belőle.” Az öregember azt felelte: “Megint túl messzire mentek! Minden, ami van, az van: a ló visszajött. Ha csupán egyetlen mondatot olvastok – hogyan tudnátok megítélni az egész könyvet?”
Az öregembernek egyetlen fia volt, aki elkezdte betörni a vadlovakat. Már egy hét múlva leesett a lóról, és eltörte a lábát. Az emberek újból összegyűltek és ítélkeztek: ”Igazad volt, szerencsétlenséget hozott. Az egyetlen fiad most leesett a lábáról, pedig ő volt a támaszod öregségedre. Most szegényebb vagy, mint azelőtt bármikor.”
Az öregember így válaszolt: “Megszállottként ítélkeztek! Minden, ami van, az van: a fiam eltörte a lábát. Senki sem tudja, hogy ez szerencsétlenség-e vagy áldás. Az életből soha nem láthattok többet egy pillanatnál.”

Úgy történt, hogy az ország háborúba keveredett. A vidék minden fiatal férfiját elvitték katonának. Csak az öregember fia maradt otthon, mivel eltört a lába. Siránkozás töltötte be az egész vidéket, mert ezt a háborút nem lehetett megnyerni, és mindenki tudta, hogy a legtöbb fiatal férfi nem fog hazatérni.
Az emberek elmentek az öreghez, és azt mondták: “Igazad volt neked, áldás lett belőle!”

Az öregember azt felelte: “Nem hagytok fel az ítélkezéssel. Minden, ami van, az van. Behívták a fiaitokat a hadseregbe, az én fiamat pedig nem hívták be. Csak majd ha az egészet látjuk, tudjuk meg, hogy ez áldás-e vagy szerencsétlenség. Soha ne ítélkezzetek!”
forrás: Internet

Ein alter Mann lebte in einem Dorf, sehr arm, aber selbst Könige waren neidisch auf ihn, denn er besaß ein wunderschönes weißes Pferd. Die Könige boten phantastische Summen für das Pferd, aber der Mann sagte dann: „Dieses Pferd ist für mich kein Pferd, sondern ein Freund. Und wie könnte man seinen eigenen Freund verkaufen?“ Der Mann war arm, aber sein Pferd verkaufte er nie.
Eines Morgens fand er sein Pferd nicht im Stall. Das ganze Dorf versammelte sich, und die Leute sagten: „Du dummer alter Mann. Wir haben gewusst, dass das Pferd eines Tages gestohlen würde. Es wäre besser gewesen, es zu verkaufen. Welch ein Unglück! Welch ein Unglück! Nein!“ Der alte Mann sagte: „Geht nicht so weit, das zu sagen. Sagt einfach: ‚Das Pferd ist nicht im Stall‘. Ob es ein Unglück ist oder ein Segen, weiß ich nicht.“ Die Leute lachten den Alten aus. Sie hatten schon immer gewusst, dass er ein bisschen verrückt war. Aber am nächsten Tag kehrte das Pferd plötzlich zurück. Es war nicht gestohlen worden, sondern in die Wildnis ausgebrochen. Und nicht nur das, es brachte auch noch ein Dutzend wilder Pferde mit. Wieder versammelten sich die Leute, und sie sagten: „Alter Mann, du hattest recht. Es war kein Unglück, es hat sich tatsächlich als ein Segen erwiesen.“ Der Alte entgegnete: „Wieder geht ihr zu weit. Sagt einfach: ‚Das Pferd ist zurück.‘ Wer weiß, ob das ein Segen ist oder nicht?“
Der alte Mann hatte einen einzigen Sohn, der begann, die Wildpferde zu trainieren. Schon eine Woche später fiel er vom Pferd und brach sich die Beine. Wieder versammelten sich die Leute. Sie sagten: „Wieder hattest du recht! Es war ein Unglück. Dein einziger Sohn kann nun seine Beine nicht mehr gebrauchen, und er war die einzige Stütze deines Alters. Jetzt bist du ärmer als je zuvor. So ein Unglück! So ein Unglück! Nein!“ Der Alte antwortete: „Geht nicht so weit. Sagt nur, dass mein Sohn sich die Beine gebrochen hat. Niemand weiß, ob dies ein Unglück oder ein Segen ist. Das Leben kommt in Fragmenten, und mehr bekommt ihr nie zu sehen.“
Es ergab sich, dass das Land nach ein paar Wochen einen Krieg begann. Alle jungen Männer des Ortes wurden zwangsweise zum Militär eingezogen. Nur der Sohn des alten Mannes blieb zurück, weil er verkrüppelt war. Der ganze Ort war von Klagen und Wehgeschrei erfüllt, weil dieser Krieg nicht zu gewinnen war und man wusste, dass die meisten jungen Männer nicht nach Hause zurückkehren würden. Sie kamen zu dem alten Mann und sagten: „Du hattest recht, alter Mann – es hat sich nicht als Segen erwiesen. Dein Sohn ist zwar verkrüppelt, aber immerhin ist er noch bei dir. Unsere Söhne sind für immer fort.“ Der alte Mann antwortete wieder: „Ihr hört nicht auf zu urteilen. Niemand weiß! Sagt nur, dass man eure Söhne in die Armee eingezogen hat und dass mein Sohn nicht eingezogen wurde. Doch nur Gott, der das Ganze kennt, weiß, ob dies ein Segen oder ein Unglück ist.“
  vom Internet

2013. január 20., vasárnap

495. Hertelendyfalvi macska / Katze vom Dorf-Hertelendy

Hol is kezdjem...
Találtam egy jópofa macska-alakot, fóliából kivágva... nézegettem, és elindult a fantáziám....
Kerestem egy elég sűrű mintázatú népi motívumot ezen az oldalon, és erre a Hertelendyfalvi székely varrottasra esett a választásom:
Wo soll ich es anfangen....
Ich habe eine süße Katzenfigur vom Folie ausgeschnitten gefunden... ich habe es besehen, und ich habe darin Chancen gesehen...
Ich habe nach einem Folksmuster an dieser Seite gesucht, welche genügend dicht gemustert ist, und ich habe dieses szeklerischen Volksmuster vom Hertelendyfalvi ausgewählt:


Kinyomtattam, és addig tologattam rajta a fóliamacskát, amíg meg nem tetszett, amit láttam :) Utána már csak körberajzoltam, itt-ott kicsit igazítottam rajta, hogy a körvonal jó legyen, és kihímeztem. Így született meg az én székely Hertelendyfalvi varrottas macskám... :)
Ich habe das Muster ausgedruckt, und die Foleinkatze am Muster so lange hin- und hergeschiebt, bis wann mich gefällt hat, was ich eben gesehen habe :) Nachdem sollte ich nur noch zeichnen, ein bißchen ergränzen, um den Kontur richtig zu haben, und dann habe ich gestickt.
So ist meine szeklerische Katze vom Dorf-Hertelendy geboren... :)


fehér Hubert hímzővászon, Rosace 99592
weiße Hubert Leinen, Garn: Rosace 99592

Azt hiszem, már azt is tudom, hogy fogom befejezni... :)
Ich glaube, ich habe schon eine Idee, wie ich es verarbeiten werde... :)

Ha szeretnél Te is egy ilyen macskát, Neked már csak hímezned kell! :)))
Wenn Du auch so eine Katze möchtest, Du sollst nur sticken! :)))

Legyen szép hetetek!!!
Ich wünsche Euch schöne Woche!!!

2013. január 18., péntek

494. Humor

Csak egy könyvjelző... de ha megnézed, mit olvashatsz a megadott igeversnél (1Kor 10:12), akkor rájössz, mitől humoros - legalábbis szerintem :)
Nur ein Lesezeichnen... aber wenn Du nachschaust, was man in der genannten Bibelverse (1Kor 10:12) lesen kann, dann wirdst Du wissen, warum ist es lustig - mind. meiner Meinung nach :)

A mintát emlékeim szerint Megghy-nél találtam... valahol a "Speciale Natale" címszó alatt...
Das Muster haben ichnach meiner Erinnerung bei Megghy gefunden... irgendwo unter dem Titel "Speciale Natale"...

2013. január 16., szerda

493. Szerelem első látásra... / Liebe auf den ersten Blick...

... vagy Ti hogyan neveznétek azt az érzést, hogy
- ezt a mintát
- erre az anyagra
- ezzel a fonallal
most azonnal ki kell hímeznem! ... és amikor elkészült, akkor is nagyon tetszik! ? :)
... oder wie könnt Ihr dieses Gefühl nennen:
- dieses Muster
- auf diesen Material
- mit diesem Garn
sofort muß ich sticken! ... und wenn es gefertigt ist, gefällt dann auch sehr! ? :)


Alexandrina's Design
anyag/Material: rusztikus Aida 16ct
fonal/Garn: Angi - Folklor

A végső feldolgozást valószínűleg meghagyom a karácsonyi idényre :)
Die Endverarbeitung werde ich wahrscheinlich erst in der Vorweihnachtenszeit machen :)

2013. január 14., hétfő

492. Egy gazdag család /Eine reiche Familie (írta/von: Eddie Ogan)


Ma valamiről eszembe jutott ez a történet... kicsit hosszú, de higgyétek el: érdemes elolvasni!
*************

Soha nem fogom elfelejteni 1946 húsvétját. Tizennégy éves voltam, Ocy húgom tizenkettő, Darlene nővérem tizenhat. Anyámmal éltünk, és mind a négyen tudtuk, mit jelent nélkülözni. A papám öt esztendeje halt meg, pénz nélkül hagyva mamit hét iskoláskorú gyerekkel. 1946-ra két nővérem férjhez ment, és két bátyám elköltözött otthonról.
Karácsony előtt egy hónappal lelkipásztorunk kihirdette a templomban, hogy gyűjtést indítanak egy szegény család javára. Mindenkit arra kért, hogy takarékoskodjék, és adakozzék.
Amikor hazaértünk, megbeszéltük, mit tudunk tenni. Elhatároztuk, hogy veszünk huszonöt kiló krumplit, és egy hónapig csak azt esszük. Így húsz dollárt tudunk félretenni az ennivalóra szánt pénzből. Azt is kieszeltük, ha időnként kikapcsoljuk a villanyt, és nem hallgatunk rádiót, a villanyszámlán is megtakaríthatunk valamennyit. Darlene olyan sok takarítást vállal, amennyit csak bír, mi ketten pedig annyit vigyázunk kisbabákra, amennyire egyáltalán képesek vagyunk.
Kiszámítottuk, hogy tizenöt centért három teáskanna-borítóhoz elegendő pamutszövetet vehetünk, s ha megvarrjuk, darabonként kaphatunk értük egy dollárt. A kannaborítókon végül is húsz dollárt kerestünk.
Mindennap megszámoltuk, mennyi pénzt spóroltunk. Este üldögéltünk a sötétben, és arról beszéltünk, mennyire fog örülni a megajándékozott család. A lelkipásztor vasárnaponként mindenkit emlékeztetett a gyűjtésre. Az egyházközségnek körülbelül nyolcvan tagja volt, ezért azt gondoltuk, az adomány bizonyára hússzor annyi lesz, mint amennyit mi megtakarítottunk.
Karácsony előestéjén alig tudtunk elaludni, olyan izgatottak voltunk. Az sem okozott gondot, hogy nem lesz új ruhánk – hiszen hetven dollárral tudunk hozzájárulni az adományhoz. Alig vártuk, hogy elmehessünk a templomba! 
Aznap reggel esett az eső. Nem volt esernyőnk, és a templom több mint másfél kilométerre volt a lakásunktól, de nem számított, hogy megázunk. Darlene cipőjében kartonpapír fedte be a lyukakat. A papír szétmállott, a nővérem lába csurom víz volt, mégis büszkén üldögéltünk a templomban. Közben hallottam, hogy néhány gyerek ósdi öltözékünkről beszélget. Megnéztem őket új ruhájukban, és úgy éreztem, én vagyok gazdag.
Amikor összeszedték az adományokat, a második sorban ültünk. Mami tízdolláros, mi gyerekek pedig mind a hárman egy-egy húszdolláros bankót tettünk be a perselybe.
Hazafelé egész úton énekeltünk. Ebédre mami meglepetéssel rukkolt elő: kemény tojást ettünk a sült krumplihoz!
Késő délután a lelkipásztor állt meg autójával a ház előtt. Mami kiment, beszélgettek néhány percig, aztán visszajött, borítékkal a kezében. Kérdeztük, mi az, de nem szólt egy szót sem. Kinyitotta a borítékot, bankjegyek hullottak ki belőle. Három ropogós húszas, egy tízes és tizenhét egydolláros bankó.
Mami visszatette a pénzt a borítékba. Meg sem szólaltunk, csak ültünk, és a padlót bámultuk. Már nem milliomosnak, hanem szegénynek éreztük magunkat. Mostanáig boldogok voltunk, hogy ilyen a mamánk, és ilyen volt elhunyt papánk, és mindenkit sajnáltunk, akinek nem ilyenek a szülei, és nem volt teli a házuk testvérekkel és folytonosan látogatóba érkező srácokkal. Viccnek tekintettük, hogy meg kell osztoznunk az evőeszközökön, kinek jut este kanál, kinek villa. Összesen két késünk volt, ezeket adtuk körbe. Tudtam, sok olyan dolog létezik, ami másoknak van, de nekünk nincs, ennek ellenére soha nem gondoltam azt, hogy szegények lennénk.
Akkor karácsonykor tudtam meg, hogy azok vagyunk. A pap egy szegény családnak vitte el a pénzt, tehát mi vagyunk a szegények. Végignéztem a ruhámon, elnyűtt cipőmön, és annyira szégyelltem magam – nem is akartam többé templomba menni. Ott már valószínűleg mindenki tudott róla, hogy szegények vagyunk!
Az iskola jutott eszembe. Kilencedikbe jártam, én voltam a legjobb tanuló a több mint száz gyerek között. Azon töprengtem, tudják-e a srácok, hogy szegény vagyok. Hirtelen elhatároztam, abbahagyom az iskolát, hiszen már elvégeztem nyolc osztályt, és akkoriban ennyit írt elő a törvény.
Hosszú ideig szótlanul ültünk. Besötétedett, lefeküdtünk. Reggel elmentünk az iskolába, hazajöttünk, és alig nyitottuk ki a szánkat. Ez így ment napokig. Végül szombaton mami megkérdezte, mit akarunk csinálni a pénzzel. Mit kezdenek az emberek a váratlanul jött pénzzel? Nem tudtuk, ahogy azt sem, hogy szegények vagyunk.
Vasárnap nem akartunk templomba menni, de mami azt mondta, el kell mennünk. Verőfényes nap volt, de mi hallgatagon baktattunk az úton. Mami elkezdett énekelni, de senki nem csatlakozott hozzá.
Aznap egy misszionárius prédikált. Arról beszélt, milyen sok templomot építettek Afrikában vályogtéglából, de pénzre van szükségük, hogy anyagot tudjanak vásárolni a tetőhöz. Azt mondta, száz dollár kellene egy templom befejezéséhez. Feltette a kérdést: – Nem tudunk-e áldozatot hozni azért, hogy segítsünk ezeken a szegény embereken? – Egymásra néztünk, és egy hét óta először mosolyodtunk el.
Mami belenyúlt a táskájába, és kivette belőle a borítékot. Átadta Darlenenek, ő nekem, én pedig Ocynak. Ocy tette bele a perselybe.
Amikor megszámolták a perselybe tett adományt, kiderült, hogy valamivel több mint száz dollár gyűlt össze. A misszionárius nagyon izgatott lett. Nem számított ekkora adományra ebben a kis gyülekezetben. Azt mondta: – Bizonyára van néhány gazdag család ebben az egyházközségben.
Nyolcvanhét dollárt adtunk a "valamivel több mint száz dollárba". Mi voltunk az egyházközség gazdag családja! Nem maga a misszionárius mondta ezt? Soha többé nem éreztem magam szegénynek.
részlet Jack Canfield - Mark Victor Hansen: Megható történetek c. könyvéből


Nie werde ich Ostern 1946 vergessen. Ich war damals vierzehn Jahre alt, meine Schwestern elf und sechzehn. Mein Vater war fünf Jahre zuvor gestorben und hinterließ sieben schulpflichtige Kinder. Auf vieles mussten wir verzichten. Einen Monat vor Ostern rief der Pastor unserer Gemeinde zu einer besonderen Spendenaktion auf für eine bedürftige Familie der Gemeinde. Er forderte alle auf zu sparen und großzügig zu spenden.
Wir wollten da auch mitmachen und überlegten was wir tun konnten um möglichst viel Geld zusammen zu bekommen. Es fiel uns einiges ein und wir setzten uns mit Freude ein. Einen Monat aßen wir fast nur Kartoffeln um damit 20 Dollar Essensgeld zu sparen und dieses dann zu spenden. Wir machten möglichst wenig Licht an, hörten kein Radio um damit Strom zu sparen. Wir jobbten so häufig wie möglich als Putz- und Gartenhilfe, dann arbeiteten wir noch als Babysitter und jeden Cent legten wir zurück. Wir kauften Baumwolle, häkelten Topflappen und verkauften sie. Das ergab noch einmal zwanzig Dollar.
Dieser Monat war der beste unseres Lebens. Jeden Tag zählten wir das Geld und wir unterhielten uns darüber wie sehr sich diese bedürftige Familie über das Geld von der Gemeinde freuen würde. Zu unserer Gemeinde gehörten ungefähr 80 Mitglieder und wir rechneten uns aus, dass dann  ungefähr zwanzig Mal zuviel zusammenkommen würde.  Endlich war es soweit. Einen Tag vor Ostern ging ich mit meiner Schwester in den Laden um das viele Kleingeld einzutauschen. Soviel Geld hatten wir noch nie besessen. Es machte uns nichts aus, dass wir für Ostern keine neuen Kleider oder Schuhe hatten, schließlich hatten wir 70 Dollar für die Osterspende. Wir konnten die Zeit bis zu dem Gottesdienst kaum abwarten. Als die Kollekte eingesammelt wurde saßen wir in der zweiten Reihe und legten voller Freude unser Geld ein. Wir fühlten uns so reich. Auf dem Nachhauseweg waren wir nur am singen. Zum Mittagessen hatte Mama eine Überraschung für uns. Es gab gekochte Ostereier und Bratkartoffeln.
Spät am Nachmittag kam der Pastor mit seinem Auto vorgefahren. Er gab Mutter einen Briefumschlag. Sie öffnete den Umschlag und heraus fielen 87 Dollar, unsere großen Scheine und noch siebzehn einzelne Dollarnoten. Wir starrten das Geld an, keiner sprach von uns. Wir waren uns wie Millionäre vorgekommen und jetzt fühlten wir uns wie die ärmsten Schlucker. Es hatte uns nichts ausgemacht, dass wir weniger hatten als die anderen, wir hatten ein glückliches Leben geführt. Jetzt wussten wir, dass wir arm waren. Alle anderen wussten das auch und hatten wohl schon über uns geredet.
Lange saßen wir schweigend da. Die nächste Woche war für uns alle sehr bedrückend. Was sollten wir nur mit dem Geld machen? Wir wussten es nicht. Was machen arme Leute mit Geld?
Am nächsten Sonntag wollten wir erst nicht in die Kirche gehen. Dann gingen wir doch, weil Mutter das so wollte. Ein Missionar war zu Gast. Er sprach darüber, dass Menschen in Afrika eine Kirche aus Lehm bauen, aber kein Geld für ein Dach haben. Er sagte, man bräuchte dazu hundert Dollar. Dann fragte er, ob man dafür nicht etwas zusammen legen könne, um diesen armen Menschen zu helfen.
Wir schauten einander an und zum ersten Mal in dieser Woche lächelten wir. Mutter holte aus ihrer Handtasche den Umschlag. Sie verteilte das Geld an uns und jeder legte etwas in den Korb. Als die Kollekte gezählt wurde, gab der Pastor bekannt, dass etwas mehr als 100 Dollar zusammen gekommen waren. Der Missionar freute sich. Eine so hohe Spende hatte er in einer so kleinen Gemeinde nicht erwartet. Er sagte: „Ihr müsst einige reiche Leute in der Gemeinde haben.“ Und plötzlich wurde uns etwas klar! Von den hundert Dollar stammten 87 von uns. Wir waren die reichste Familie in der Gemeinde! Der Missionar hatte es schließlich selbst gesagt.

2013. január 13., vasárnap

491. Szíves-levendulás párnácska / Kisschen mit Herzen und Lavendel

Úgy emlékszem, Ritánál láttam meg először ezt a formát... elraktároztam magamban, hogy majd egyszer, valamikor én is... nem felejtkeztem meg róla, csak nem került sorra... valamelyik nap azonban Marcsi is mutatott egy ilyen szépséget, így újra előkerült a gondolat... meg aztán Barbaral levendulás árnyalatú fonalai is felhasználásra várakoztak.... s hogy valami tőlem is kerüljön bele, rajzoltam hozzá egy mintát... így készült el szíves-levendulás párnácskám, formáját csak úgy hívom: oldalas biscu :)
Wenn ich mich richtig erinnere, habe ich erstmal bei Rita diesen Form gesehen... ich habe es gespeichert, daß ich irgendwann auch so was machen werde.... ich habe es nicht vergessen, nur bis jetzt nicht getan... vor einigen Tagen hat Marcsi auch so eine Schönheit gezeigt, deswegen ist das Gedanken nochmals vorgekommen... und dazu kam, daß die Garne von Barbaral im Farbentonen Lavendel auch darauf gewartet haben, endlich was damit zu sticken.... ich wollte etwas von mir selbst auch dazu geben, deswegen habe ich das Muster selbst gezeichnet... so ist meine Kisschen mit Herzen und Lavendel fertiggestellt, sein Form nenne ich nur so: Biscornu mit Seiten :)

Lehet, nem a leg-anyagtakarékosabb elrendezést választottam, de az tagadhatatlan, hogy így kellett legkevesebbet varrni összeállításkor :)
Kann sein, daß ich nicht die Materialsparsamste-Lösung gewahlt habe, aber eins ist sicher, so sollte ich die wenigsten Nähen bei der Zusammenstellung :)


A hátlapra csak az évszám került.
An der Rückseite habe ich nur die Jahreszahl gestickt.

 
Természetesen levendulával töltöttem meg, hiszen a hímzőfonalak színe azt kötelezővé tette :) Nagyon finom illata van - és képzeljétek: már érzem! Ez is azt jelzi, hogy a gyógyulás útjára léptem :) Ezúton is köszönöm kedves jókívánságaitokat!
Natürlich habe ich mit Lavendel gefüllt, die Farbtonen der Garnen haben es fast verpflichtet :) Es hat ein sehr angenehmer Duft - und ich spüre es schon! Ich war nämlich krank, aber es bedeutet schon, daß es mir besser geht :) Danke für Ihre gute Wünsche!

 Fonalak/Garne: BarbaralCreations: Lavender, Lavender Stem, Plum
Anyag/Material: takácsvászon/Werbeleinen

Sajnos a fotó nem adja vissza, de gyönyörűek ezek a fonalak (is)!
Leider kann man an den Fotos nicht sehen, aber diese Garne sind (auch) wunderschön!


Ismét terveztem bele különleges öltéseket is, ehhez rajzoltam egy kis segédrajzot, így biztos sikerülni fog elkészíteni, ha valakinek megtetszene a minta :)
Ich habe nochmals auch Sonderstichen im Muster, deswegen habe ich auch eine kleine Hilfezeichnung gemacht. Damit zusammen kann man sicherlich nachfertigen, wenn das Muster eventuel jemandem gefallen würde :)


Örülök, hogy benéztél, további szép vasárnapot kívánok!
Ich freue mich über Vorbeischauen, ich wünsche weitere schönen Sonntag!