1184. Szines november / Bunter November

Sziasztok!
Rég nem jártam erre... sok minden történt velem, és több apróságot alkottam. Kicsit még őszi, kicsit már karácsonyi... sok fotót hoztam, remélem, lesz hozzá türelmetek! :)
Hallo Ihr Lieben,
ich habe lange keine Blogs besucht... es ist viel passiert, ich habe mehrere Kleinigkeiten gewerkelt. Es sind noch herbstliche Arbeiten, aber auch schon weihnachtliche Dinge... ich habe viele Fotos gemacht, ich hoffe, Ihr habt genügend Geduld dazu! :)

Belebotlottam ebbe a tökös-bárányos mintába, és muszáj volt kihímezni :) Valószínűleg már csak jövő ősszel lesz (még nem tudom, milyen) végleges formába öntve.
Ich habe dieses Muster mit Kürbis-Lamm gefunden, und ich musste es sticken :) Es wird sicerlich nur im nächsten Herbt sein (ich weiß nocht nicht, was für einen) Endformat bekommen.

Merci beaucoup, Cilou!

 Ugyanígy egy pillantás alatt beleszerettem Iuli őszi szívébe is. Szintén végső formára vár, de erre vonatkozóan határozott elképzelésem van :)
Ebenso war ich in einer Minute mit herbstlichem Herz von Iuli auch verliebt. Diese Stickerei wartet auch auf Endverarbeitung, aber in diesem Fall habe ich eine feste Idee :)

Grazie mille, Iuli!

Ez a kis minta (Le Chalet des Pérelles) is legalább két éve kinyomtatva várja, hogy sorra kerüljön.
Dieses kleines Muster (Le Chalet des Pérelles) wartet auch mindestens zwei Jahre darauf, daß ich es endlich sticke.

Merci beaucoup, Cathy!

Laura bargelló mintája szintén a sorbanállók között volt - mostanáig :)
Das Bargello-Muster von Laura war auch an der Warteliste - bis jetzt :)

Thank you, Laura!

Elkezdtem a karácsonyi készülődést. Ebből a képecskéből képeslap lesz.
Ich habe begonnen, weihnachtliche Dinge zu fertigen. Von dieser Stickerei mache ich Grußkarte.

Néhány régebben elkészült hímzésem is végleges formát kapott. Renate bájos mintája - én úgy hívom: a Mikulás háza - dobozra került.
Einige schon früher gestickte Arbeiten habe ich fertiggemacht. Mit liebem Muster von Renate - ich nenne es Haus von Nikolaus - habe ich eine Holzkiste beschmuckt.

Besten Dank, Renate!

A dobozt fehérre festettem, és kibéleltem - és hamarosan elajándékozom :)
Die Holzkiste habe ich auf weiß gemahlt, und intern auch gefuttert - und ich werde die bald verschenken :)

Ezt az aprócska karácsonyi hímzést pedig ugyanúgy készítettem készre, mint az ebben a bejegyzésben - a végén - látható angyalkás díszt. Még egy akasztó is kerül majd rá.
Diese kleine Weihnachtsstickerei habe ich ebenso fertiggemacht, als das Engelchen in diesem Post - am Ende. Es wird noch ein Aufhänger bekommen.

Ez a vidám hóember legalább 5 éve hevert a fiókban. Egy amorf szívre varrtam rá, kitömtem, gombot és akasztót kapott. Szerintem aranyos lett :)
Dieser lustige Schneemann liegt mind. 5 Jahre im Schublade. Ich habe es auf einem amorph Herz genächt, gefuttert, und mit Knopf aufgehängt. Meiner meinung nach ist es ganz gut gelungen :)

Grazie mille, Iulia!

A patchwork alkalmakon már sok mindent megtanultam, itthon pedig gyakorolgatok. Pl. kipróbáltam a ferdepánt varrást, és befejeztem ezt a mintát is. A fa akasztót véletlenül találtam hozzá, tetszik a végeredmény :)
In der pachwork-Gruppe habe ich schon viel gelernt, und ich übe auch zu Hause. Ich habe z.B. dieses Muster auch fertiggenäht. Den Holz-Aufhänger habe ich zufällig gefunden, es gefällt mir so :)

Merci beaucoup, Brigitte!

Kipróbáltam a papírra varrást is, ez a képeslap lett az eredménye.
Ich habe das paper piecing auch ausprobiert, diese Karte ist das Ergebnis.

Befejeztem a karácsonyi SAL-t, és a képet varrógéppel kereteztem be :)
Ich habe das WeihnachtsSAL fertig gestickt, und ich habe das Bild mit Nähmaschine gerahmt :)

Grazie mille, Giuseppina!

Sajnos nem igazán látszanak az anyagok és a színek... a keskeny keret bézs színű, apró aranypöttyökkel. Próbáltam közelebbről is fotózni. Nagyon örülök neki, pont ilyennek álmodtam meg :)
Leider kann man die Materialfarben nicht gut sehen... die  schmale Rahmen ist von einem beige-Stoff mit ganz kleinen Goldtupfen. Ich habe versucht, naher auch fotografieren. Ich freue mich sehr darauf, ich habe es genauso vorgestellt :)

Köszönöm, hogy végigolvastad! Sok-sok örömteli percet kívánok Neked!
Ich danke Dir, daß Du es bis Ende gelesen hast! Ich wünsche Dir viele freudvolle Minute!

Palkó

1182. Októberi pillanatok / Momente von Október

Sziasztok!
Hoztam Nektek néhány pillanatképet a vég felé járó októberből :) Időrendben mutatom.
Hallo liebe Blogleserinnen,
ich habe Euch einige Schnappschüße von dem zum Ende laufenden Oktober :) Ich zeige die in der Zeitfolge.

Régóta kinyomtatva várta ez a speciális öltésekben gazdag őszi minta, hogy kihímezzem. Most végre elkészült, és rögtön végleges formába is öntöttem: egy doboz tetejére került.
Seit lange wartet dieses im speziellen Stichen reiches Muster ausgedruckt, endlich habe ich es gestickt, sogar sofort verarbeitet: es ist an einem Kistendeckel gelandet.

Gyönyörű őszi időben kirándultunk a gyülekezettel - a Szentendrei sziget csúcsán, a Duna partján készítettem ezeket a fotókat. A másodikon a visegrádi vár is felfedezhető :)
Im wunderbaren Herbstwetter hat unsere Gemeinde Ausflug gemacht - die Fotos habe ich am Ufer der Donau, am Spitze der Insel-Szentendrei gemacht. Am zweiten Foto kann man den Visegrader-Burg auch erkennen :)

Megjelent a karácsonyi SAL harmadik része - mivel már nagyon vártam, még aznap kihímeztem. Szerintem szuperjó fotót sikerült róla készíteni - ahová a fényfolt esik, oda kerül a meglepetés befejező motívum... :)
Den dritten Teil vom Weihnachts-SAL war auch veröffentlicht - weil ich sehr darauf gewartet habe, habe ich sofort gestickt. Meiner Meinung nach konnte ich ein sehr gutes Foto darüber machen - wohin der Licht leuchtet, dorthin kommt das überraschende letzte Motiv...  :)

Juci Ká-nál láttam egy nagyon kedves kis mintát - köszönöm szépen! A hímzés gyorsan elkészült. Nem biscornu, hanem normál tűpárna lesz... hamarosan...
Bei Juci Ká habe ich ein liebes Muster gesehen - Danke sehr dafür! Die Stickerei war schnell fertig. Ich will kein Biscornu, sonder eine normale Nadelkissen davon machen... bald...

Ebben a hónapban is volt patchwork alkalom, ezt a sünis darabot készítettem - a gyakorlottaknak őszi futó lett belőle, nekem egy tányéralátét sikerült :))
In diesem Monat war ich wieder im Patrchwork.Klub, diesen Stück mit Igel habe ich genäht - die geübte Leute haben Herbstläufer gefertigt, ich habe nur eine Tellerunterlage geschafft :))

Köszönöm a látogatásodat, áldott, szép vasárnapot kívánok!
Danke fürs Vorbeischauen! Ich wünsche Euch gesegneten, schönen Sonntag!

Palkó

1181. Karácsony varázsa 2. / Zauber der Weihnachten 2.

Szép estét Mindenkinek!
Ma olyan csúnya idő lett nálunk, hogy kimondottan jól esik a karácsonyra gondolni... a varázslatos fényekre..
Tavaly, amikor ez a minta készült, a sziluettekből egy másikat is kiválasztottam, megrajzoltam, de csak most jutottam hozzá, hogy ki is hímezzem. Hétvégén elkészült a "Karácsony varázsa" 2. kép.
Schönen Abend an Allen!
Heute ist so schlechtes Wetter bei uns, daß es echt gut ist, auf Weihnachten zu denken... auf die glanzenden Lichten..
Letztes Jahr, wann ich dieses Muster gemacht habe, habe ich von den Silhouettenbilder einen anderen auch ausgewählt und gezeichnet, aber sticken konnte ich erst jetzt. Am Wochenende habe ich das zweite Bild von "Zauber der Weihnachten" gestickt.

Amikor először kezembe vettem a vásznat, már tudtam, mi lesz belőle 😊 Ez a doboz már nagyon régen vár arra, hogy egy kis díszítést kapjon.
Wenn ich den Stickstoff erstmal im Hand genommen habe, habe ich sofort gewußt, was ich davon machen möchte 😊 Diese Holzkiste wartet schon sehr lange auf Ausschmückung.

Amíg a dobozt díszítgettem, végig ezt a dalt dúdolgattam...
Bis wann ich die Kiste gefertigt habe, habe ich dieses Lied gesummt...

Ha megtetszett nektek a minta, szabadon vihető. Van színes, és szimbólumos verzió is 😊
Wenn euch das Muster gefällt, könnt ihr ruhig nachsticken. Es gibt zwei Versionen, mit Fraben und mit Symbolen 😊

A vasárnapi napsütésben fényképezgettem a dobozt, szépen csillogott rajta az arany farkasfog 😊
Im Sonnenschein am Sonntag habe ich die Kiste mehrmals fotografiert, die goldfarbige Rick-rack war schön glanzend 😊

További szép hetet, jobb időt kívánok mindenkinek!
Ich wünsche euch weitere schöne Woche mit besserem Wetter!

Palkó

1129. Mikulás / Santa

Köszönöm a sok-sok kedves megjegyzést! Egyaránt örülök a régi és új olvasók "lábnyomának" is! :)
Danke für alle liebe Kommentare! Ich freue mich gleichmäßig über den "Fußspuren" von alten und von neuen Leserinnen! :)

Ma végre én is kész munkát tudok mutatni Nektek - egy dobozt. Mikulásra készítettem :)
Heute kann ich Euch endlich auch eine fertige Arbeit zeigen - eine Dose. Ich habe es auf Nikolaustag gefertigt :)

Egy háncsdobozt találtam a készletemben...
Ich habe in meinem Bestand eine Bastdose gefunden...

... amit karácsonyi szílvétával dekupázsoltam.
... welche ich mit weihnachtlicher Serviette decoupage gemacht habe.

Kihímeztem a Mikulásomat...
Ich habe meinen Nikolaus gestickt...

... azért az enyém, mert a mintát is én rajzoltam - ismét egy árnykép alapján :)
... er ist meiner, weil ich das Muster auch selbst gezeichnet habe - wieder von einem Silhouettenbild :)

Ezzel a hímzéssel díszítettem a doboz tetejét...
Mit dieser Stickerei habe ich den Deckel der Dose beschmuckt....

... és ahogy az első képen látható, jól kitömtem cukorral. Valaki örülni fog neki... :)
... und wie man es am ersten Bild sehen kann, habe ich mit Bonbons voll gefüllt. Jemand wird sich darüber freuen :)

Köszönöm a látogatásodat!
Danke fürs Vorbeischauen!

1073. Szív-dobozka / Herz-Kiste

Nemrég akadt meg a szemem egy régi német népi mintákat tartalmazó albumban ezen a kis mintarészleten. Alakja egyértelművé tette, hogy szíves feldolgozás lesz belőle. Az, hogy pont ma lett kész, a véletlen műve! :)
In einem Album von alten deutschen Volksmustern habe ich vor kurzem diesen kelinen Musterabschnitt gesehen. Seinem Form hat determiniert, daß ich es als Herz verarbeiten soll. Aber das, daß es genau heute fertig ist, ist einer reine Zufall! :)

Szív alakú papírdobozt festettem pirosra, a hímzésen kívül egy vékony csipkével díszítettem. A napocska is kíváncsi volt a végeredményre, a fotózás alatt pár percig kikandikált a felhők mögül :)
Ich habe eine Kartondose mit Herzformat auf rot gemalt, außer der Stickerei habe ich mit einer dünnen Spitze dekoriert. Die Sonne war auch neugierig, wie es gelungen ist, wann ich es fotografiert habe, hat die Sonne von Völken rausgekuckt :)

Átrajzoltam ezt a mintarészt, hátha Nektek is megtetszik :)
Ich habe diesen Musterabschnitt gezeichnet, eventuell gefällt es Euch auch :)

Köszönöm, hogy benéztél, köszönöm a kedves kommenteket!
Kívánok mindenkinek nagyon szép jövő hete, a betegeknek gyógyulást, a dolgozóknak sok erőt, mindannyiunknak külső-belső napsütést! :)
Danke für Deinem Besuch, danke für allen lieben Kommentaren!
Ich wünsche Euch eine schöne kommende Woche, für Kranken schnelle Genesung, viel Kraft denen, die arbeiten, und uns allen Sonnenschein innen und außen auch! :)

1068. Szeretet "sütik" / Liebe-"Plätzchen" / Love "cookies"

Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely. Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé.
Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek. Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.
Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját.
Már kis idő múlva mindegyik nevetett.
-Tényleg? – hallatszott a suttogás - Nem is tudtam, hogy én valakinek is jelentek valamit!;- és – Nem tudtam, hogy a többiek ennyire kedvelnek;- szóltak a megjegyzések.
Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy a diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem is törődött vele. A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek voltak magukkal és a társaikkal.
Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő elment a tanítványa temetésére. A templomot megtöltött a sok barát. Egyik a másik után - akik szerették vagy ismerték a fiatalembert - odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket. A tanárnő a sor végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett.
Ahogyan ott állt, az egyik koporsóvivő katona megszólította: – Ön a matematika tanárnője volt Mark-nak? Ő igent bólintott. Erre a fiú azt mondta: – Mark nagyon gyakran beszélt magáról.
A temetés után összegyűltek Mark régi osztálytársai. Mark szülei is ott voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárnővel.
- Valamit szeretnénk mutatni. - mondta az apa és előhúzott egy pénztárcát a zsebéből. - Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy gondoltuk, Ön meg fogja ismerni.
A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már.
A tanárnő – anélkül, hogy odanézett volna – tudta, hogy ez egyike volt azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az osztálytársak írtak Markról.
- Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az osztálynak. – mondta Mark anyja. – Amint látja, Mark nagyon megbecsülte.
A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül. Charlie elmosolyodott és azt mondta: Nekem is megvan még a listám. Az íróasztalom felső fiókjában őrzöm.
Chuck felesége pedig így szólt: Chuck megkért, hogy a listát ragasszam be az esküvői albumunkba.
“Az enyém is megvan még” mondta Marily. – A naplómban tartom”.
Ekkor Vicki, egy másik osztálytársuk a zsebnaptárát vette elő, és megmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a többieknek. Mindig magamnál hordom, – mondta Vicki, és hozzátette: – Meg vagyok győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a listát.
A tanárnő sírva fakadt. Annyira megrendült, hogy le kellett ülnie. Siratta Markot és azokat, akik soha többé nem beszélhetnek vele.

Embertársainkkal való együttélésünkben gyakran elfeledkezünk arról, hogy minden élet véget ér egy napon, és senki sem tudja, mikor jön el ez a nap. Ezért kellene megmondanunk azoknak az embereknek, akiket szeretünk, és akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra. Addig kell ezt megmondani, amíg nem késő.
Helen P. Mrosla

* * *

Eines Tages bat eine Lehrerin ihre Schüler, die Namen aller anderen Schüler der Klasse auf ein Blatt Papier zu schreiben und ein wenig Platz neben den Namen zu lassen. Dann sagte sie zu den Schülern, sie sollten überlegen, was das Netteste ist, das sie über jeden ihrer Klassenkameraden sagen können, und das sollten sie neben die Namen schreiben. Es dauerte die ganze Stunde, bis jeder fertig war und bevor sie den Klassenraum verließen, gaben sie ihre Blätter der Lehrerin.
Am Wochenende schrieb die Lehrerin jeden Schülernamen auf ein Blatt Papier und daneben die Liste der netten Bemerkungen, die ihre Mitschüler über den Einzelnen aufgeschrieben hatten. Am Montag gab sie jedem Schüler seine oder ihre Liste.
Schon nach kurzer Zeit lächelten alle. „Wirklich?“, hörte man flüstern. „Ich wusste gar nicht, dass ich irgendjemandem was bedeute!“ und „Ich wusste nicht, dass mich andere so mögen“, waren die Kommentare.
Niemand erwähnte danach die Listen wieder. Die Lehrerin wusste nicht, ob die Schüler sie untereinander oder mit ihren Eltern diskutiert hatten, aber das machte nichts aus. Die Übung hatte ihren Zweck erfüllt. Die Schüler waren glücklich mit sich und mit den anderen.
Einige Jahre später war einer der Schüler gestorben und die Lehrerin ging zum Begräbnis dieses Schülers. Die Kirche war überfüllt mit vielen Freunden.
Einer nach dem anderen, der den jungen Mann geliebt oder gekannt hatte, ging am Sarg vorbei und erwies ihm die letzte Ehre. Die Lehrerin ging als letzte und betete vor dem Sarg. Als sie dort stand, sagte einer der Anwesenden, die den Sarg trugen, zu ihr: „Waren Sie Marks Mathelehrerin?“ Sie nickte. Dann sagte er: „Mark hat sehr oft von Ihnen gesprochen.“
Nach dem Begräbnis waren die meisten von Marks früheren Schulfreunden versammelt.
Marks Eltern waren auch da und sie warteten offenbar sehnsüchtig darauf, mit der Lehrerin zu sprechen. „Wir wollen Ihnen etwas zeigen“, sagte der Vater und zog eine Geldbörse aus seiner Tasche. „Das wurde gefunden, als Mark verunglückt ist. Wir dachten, Sie würden es erkennen.“
Aus der Geldbörse zog er ein stark abgenutztes Blatt, das offensichtlich zusammengeklebt, viele Male gefaltet und auseinander gefaltet worden war. Die Lehrerin wusste ohne hinzusehen, dass dies eines der Blätter war, auf denen die netten Dinge standen, die seine Klassenkameraden über Mark geschrieben hatten. „Wir möchten Ihnen so sehr dafür danken, dass Sie das gemacht haben“, sagte Marks Mutter. „Wie Sie sehen können, hat Mark das sehr geschätzt.“
Alle früheren Schüler versammelten sich um die Lehrerin. Charlie lächelte und sagte: „Ich habe meine Liste auch noch. Sie ist in der obersten Schublade in meinem Schreibtisch.“ Die Frau von Heinz sagte: „Heinz bat mich, die Liste in unser Hochzeitsalbum zu kleben.“ „Ich habe meine auch noch“, sagte Monika. „Sie ist in meinem Tagebuch.“ Dann griff Irene, eine andere Mitschülerin, in ihren Taschenkalender und zeigte ihre abgegriffene und ausgefranste Liste den anderen. „Ich trage sie immer bei mir.“ sagte sie und meinte dann: „Ich glaube, wir haben alle die Listen aufbewahrt.“
Die Lehrerin war so gerührt, dass sie sich setzen musste und weinte. Sie weinte um Mark und für alle seine Freunde, die ihn nie mehr sehen würden.

Im Zusammenleben mit unseren Mitmenschen vergessen wir oft, dass jedes Leben eines Tages endet und dass wir nicht wissen, wann dieser Tag sein wird. Deshalb sollte man den Menschen, die man liebt und um die man sich sorgt, sagen, dass sie etwas Besonderes und Wichtiges sind.
Helen P. Mrosla

* * *

He was in the first third grade class I taught at Saint Mary’s School in Morris, Minn. All 34 of my students were dear to me, but Mark Eklund was one in a million. Very neat in appearance, but had that happy-to-be-alive attitude that made even his occasional mischievousness delightful. Mark talked incessantly. I had to remind him again and again that talking without permission was not acceptable. What impressed me so much, though, was his sincere response every time I had to correct him for misbehaving – “Thank you for correcting me, Sister!” I didn’t know what to make of it at first, but before long I became accustomed to hearing it many times a day.
One morning my patience was growing thin when Mark talked once too often, and then I made a novice teacher’s mistake. I looked at Mark and said, If you say one more word, I am going to tape your mouth shut!” It wasn’t ten seconds later when Chuck blurted out, “Mark is talking again.” I hadn’t asked any of the students to help me watch Mark, but since I had stated the punishment in front of the class, I had to act on it. I remember the scene as if it had occurred this morning. I walked to my desk, very deliberately opened my drawer and took out a roll of masking tape. Without saying a word, I proceeded to Mark’s desk, tore off two pieces of tape and made a big X with them over his mouth. I then returned to the front of the room. As I glanced at Mark to see how he was doing, he winked at me. That did it! I started laughing. The class cheered as I walked back to Mark’s desk, removed the tape, and shrugged my shoulders. His first words were, “Thank you for correcting me, Sister.”
At the end of the year, I was asked to teach junior-high math. The years flew by, and before I knew it Mark was in my classroom again. He was more handsome than ever and just as polite. Since he had to listen carefully to my instruction in the “new math,” he did not talk as much in ninth grade as he had in third.
One Friday, things just didn’t feel right. We had worked hard on a new concept all week, and I sensed that the students were frowning, frustrated with themselves and edgy with one another. I had to stop this crankiness before it got out of hand. So I asked them to list the names of the other students in the room on two sheets of paper, leaving a space between each name. Then I told them to think of the nicest thing they could say about each of their classmates and write it down. It took the remainder of the class period to finish their assignment, and as the students left the room, each one handed me the papers. Charlie smiled. Mark said, “Thank you for teaching me, Sister. Have a good weekend.”
That Saturday, I wrote down the name of each student on a separate sheet of paper, and I listed what everyone else had said about that individual. On Monday I gave each student his or her list.
Before long, entire class was smiling. Really?” I heard whispered. “I never knew that meant anything to anyone!” I didn’t know others liked me so much.”
No one ever mentioned those papers in class again. I never knew if they discussed them after class or with their parents, but it didn’t matter. The exercise had accomplished its purpose. The students were happy with themselves and one another again.
That group of students moved on. Several years later, after I returned from vacation, my parents met me at the airport. As we were driving home, Mother asked me the usual questions about the trip, the weather, my experiences in general. There was a lull in the conversation. Mother gave Dad a sideways glance and simply says, “Dad?” My father cleared his throat as he usually did before something important. “The Eklunds called last night,” he began “Really?” I said. “I haven’t heard from them in years. I wonder how Mark is.” Dad responded quietly. “Mark was killed in Vietnam,” he said. “The funeral is tomorrow, and his parents would like it if you could attend.”
To this day I can still point to the exact spot on I-494 where Dad told me about Mark. I had never seen a serviceman in a military coffin before. Mark looked so handsome, so mature. All I could think at that moment was, “Mark, I would give all the masking tape in the world if only you would talk to me.”
The church was packed with Mark’s friends Chuck’s sister sang “The Battle Hymn of the Republic.” Why did it have to rain on the day of the funeral? It was difficult enough at the graveside. The pastor said the usual prayers, and the bugler played taps. One by one those who loved Mark took a last walk by the coffin and sprinkled it with holy water. I was the last one to bless the coffin. As I  stood there, one of the soldiers who acted as pallbearer came up to me. Were you Mark’s math teacher?” he asked. I nodded as I continued to stare at the coffin. “Mark talked about you a lot,” he said.
After the funeral, most of Mark’s former classmates headed to Chuck’s farmhouse for lunch. Mark’s mother and father were there, obviously waiting for me. “We want to show you something, his father said, taking a wallet out of his pocket. “They found this on Mark when he was killed. We thought you might recognize it.” Opening the billfold, he carefully removed two worn pieces of notebook paper that had obviously been taped, folded and refolded many times. I knew without looking that the papers were the ones on which I had listed all the good things each of Mark’s classmates had said about him. “Thank you so much for doing that,” Mark’s mother said. “As you can see, Mark treasured it.”
Mark’s classmates started to gather around us. Charlie smiled rather sheepishly and said, “I still have my list. I keep it in the top drawer of my desk at home.” Chuck’s wife said, “Chuck asked me to put his in our wedding album.””I have mine too,” Marilyn said. “It’s in my diary.” Then Vicki, another classmate, reached into her pocketbook, took out her wallet and showed her worn and frazzled list to the group. I carry this with me at all times,” Vicki said without batting an eyelash. “I think we all saved our lists.”
That’s when I finally sat down and cried. I cried for Mark and for all his friends who would never see him again.

The density of people in society is so thick that we forget that life will end one day. And we don’t know when that one day will be. So please, tell the people you love and care for, that they are special and important. Tell them, before it is too late.
Helen P. Mrosla

***********************

Ma egy kedves kolléganőnk kerek születésnapját ünnepeltük. Amikor valami különleges ajándékon törtük a fejünket, a fenti történet jutott eszembe. Így született meg a Szeretet "sütik" ötlete.
Heute haben wir runden Geburtstag von einer meinen lieben Kollegin gefeiert. Wann wir nachgedacht haben, was für ein spezielles Geschenk wir für ihr machen könnten, ist mir die oben geschiebene Geschichte eingefallen. So ist die Idee von Liebe-"Plätzchen" geboren.

A dobozt én készítettem - a tetején lévő hímzés-díszítés ötletét Fánitól lestem el :) A doboztető belsejében található felirat a mondat első fele... a befejezést a kolléganőimmel közösen írogattuk egy-egy "süti"-lapra. Ezeket a szeretet "sütiket" tartalmazza a dobozka - pontosan annyit, ahány éves az ünnepelt :)
Sikerült vele örömet szerezni...! :)
Die Dose habe ich gemacht - die obere Stickerei-Idee habe ich bei Fáni gesehen :) Innen im Dosendeckel steht den ersten Teil des Satzes: Wir lieben, mögen und ehren Dich, weil... und die verschiedene Enden dieses Satzes haben wir mit unseren Kolleginnen zusammen auf einzelnen "Plätzchen"-Blätter geschrieben. Diese Liebe-"Plätzchen" sind in der kleinen Dose - genau so viel, wieviel Jahre alt meine Kollegin ist :)
Es ist gelungen, damit Freude zu machen...! :)

Mondtam már, hogy milyen csodálatos munkatársaim vannak? :) Nem csak a ma ünnepeltet, mindegyiküket nagyon szeretem, becsülöm, mert van miért!
Habe ich schon gesagt, was für wunderbare Kolleginnen ich habe? Ich mag alle sehr, weil sie sind alle ein Schatz!

Ugyanez érvényes rátok, blogbarátokra is! Köszönöm Nektek is, hogy itt vagytok velem! Mindannyian különleges helyet foglaltok el a szívemben. Mindannyian csodálatosak, és nagyon értékesek vagytok számomra!!! Mindannyiótoknak küldök néhány virtuális szeretet "sütit" nagy szeretettel!
Es ist ebenso bei Euch, liebe Blogfreudinnen, gültig! Ich möchte Euch auch bedanken, daß ihr hier mit mir seid! Ihr habt alle einen besonderen Platz in meinem Herz. Ihr seid alle wunderbar und sehr wertvoll für mich!!! Ich sende an allen Euch einige virtuelle Liebe-"Plätzchen" mit vielen Lieben!