2011. március 27., vasárnap

56. Böjt

A katolikus liturgia szerint a Húsvét előtti 40 nap – mely hamvazószerdával kezdődik – a nagyböjt ideje. Az emberek nem esznek húst, és két napon – hamvazószerdán és nagypénteken – szigorú böjt van, csak háromszor szabad enni, és egyszer szabad jóllakni.

Hogyan alakult ki ez a szokás? Egyesek szerint ez is egy „úri huncutság”, a középkorban a gazdagok nagyon tartottak a szegények elégedetlenkedésétől, a lázadásoktól. Mivel tavaszra már elfogytak a tartalékok, kitalálták a 40 napos böjtöt. Így nem lehetett panaszkodni a szűkös élelemre, hiszen kötelezővé vált.

A másik elképzelés szerint a tudomány emberei már régen felfedezték a „tavaszi fáradság” okát. Egész télen az ember elnehezedik; a kevés mozgás, a zsíros ételek, a vitaminok hiánya, a hosszú sötétség megterheli szervezetünket. Így a tavasz kezdetén jót tesz a böjt. A szervezetből kiürülhetnek a salakanyagok, felfrissül; a tavaszi napsugarak erősítenek, a friss zöldségek gyümölcsök könnyebben emésztődnek, a természettel együtt az ember is újjászületik.

Nem tudom, hogyan alakult ki ez a szokás, de azt tudom, hogy a Biblia is említi, fontosnak tartja a böjtöt. Persze nem ilyen időszakosan, hanem lelki szükségleteinknek megfelelően, akár folyamatosan is. Ez nem azt jelenti, hogy soha ne együnk, a böjt nem fogyókúra, nem önsanyargatás. A böjt célja az, hogy saját magunk helyett valaki más kerüljön előtérbe, hogy javuljon a kapcsolatunk Istennel és embertársainkkal.

Azt hiszem, ebben a megfogalmazásban nézve mindannyiunkra ráfér egy kis böjtölés. Hiszen a ma emberének legfontosabb az „én”. Én legyek jól táplált, én legyek elismert, engem hallgassanak meg. Egy-egy történetet ha elmesélünk, azt emeljük ki, mit tettem, mit mondtam én. Szinte nincs is időnk mással foglalkozni, csak magunkkal. Erre serkentenek a reklámok, erre tanítanak a különböző tréningek.

A Biblia tanítása ezzel teljesen ellentétes. Figyelj másokra, segíts másokon, etesd az éhezőt, ruházd fel a nincstelent. Hogyan fordíthatjuk le ezt a XXI. század emberének? Legyen időd a párodra, a gyermekedre! Ha hazaérsz, hallgasd meg, amit mesél! Figyelj rá, szánj rá – csak rá – időt! A munkahelyeden segítsd a többieket! Próbálj csapatot kialakítani, egy közösséget, ahol mindenki, te is jól érezheted magad. Próbálj mosolyogni akkor is, ha valaki megbántott, ne rúgj bele az első emberbe, aki ilyenkor az utadba akad. Maradj csendben, akkor is, ha visszavághatnál, ezzel esetleg maradandó lelki sebet okozva. Szeresd embertársaidat! Maradjon szabad a vasárnapod, hogy legyen időd Istenre is. Ne vasárnap akard bepótolni az egész hét mulasztásait, legyen az az Úr napja!

Ha ezeket betartjuk, ha erre törekszünk, helyreáll az egyensúly, és érdekes módon, elkezdjük jobban érezni magunkat. Örülni tudunk az apró dolgoknak, észrevesszük a természet szépségeit, visszamosolyognak ránk a környezetünkben élők, és megérezzük, hogy „ránk mosolyog az égből az Úr”.

2011. március 26., szombat

55. Mesetarisznya 2.

Egy egész hét kellett hozzá, hogy elkészüljön a második mesetarisznya-mintám.
Tegnap este elkezdtem még egyet, az fiús lesz, csupa zöld. Utána már arra kell majd időt találnom, hogy megvarrjam a tarisznyákat.
Ime a második:
A minta innen van, kicsit átalakítva, mert eredetiben könyvjelzőnek készült.
Sokszor eszembe jut, hogy vajon hány mesetarisznya készül? Remélem, elég sokan olvasták itt-ott a felhívást, és mind a 80 gyereknek jut egy-egy :)

2011. március 20., vasárnap

54. Mesetarisznya 1.

Elkészült az első madaras mesetarisznya-mintám. Merthogy nagy a lelkesedés ereje, pláne, ha könnyű mintát választ az ember lánya :)
Úgy gondolom, még egyet biztosan készítek :)
Ha valaki nem tudná, miről van szó, íme a felhívás még egyszer.
Jó munkát mindenkinek!

53. Csokor

Tegnap kaptam, és annyira gyönyörű, hogy muszáj volt lefényképezni :)))


Úgy vélem, csak egyszer élek. Ezért ha valakihez kedves lehetek, vagy jót cselekedhetek felebarátommal, hadd tegyem meg most; nem késlekedhetem, nem mulaszthatom el, mivel még egyszer nem járok ezen az úton.
William Penn

52. Felhívás mesetarisznya készítésére


Bóklásztam a net-en, és találtam egy felhívást, melyet én is közzéteszek. Aki hallja, adja tovább!
Itt olvahatsz róla bővebben.
Remélem, hamarosan megmutathatom, hogy én milyen tarisznyát készítettem :)

2011. március 16., szerda

51. Hűtőmágnes

Képeslap helyett hűtőmágnes készült egy szülinapra - csak hogy a hobbimról is mutassak friss híreket :)
Mióta hallgatok erről a témáról készítettem kb. 10 képeslapot is, de azokat majd szép időben fényképezem le, hogy élvezhető legyen.

50. Mai

Soha ne aggodalmaskodj a holnap miatt - ne feledd, a holnap Istené, nem a miénk!
Ella Spees

2011. március 15., kedd

49. Hosszú hétvége Prágában

Az elmúlt négy napot Prágában és környékén töltöttük. Csodálatos élmény volt! Kitörlődött az agyamból minden, ami terhelt, kisütötték belőlem az összes feszültséget az első igazi tavaszi napsugarak.
Különleges élményben volt részünk Kutna Horában, ahol egy csontkápolnát néztünk meg. A díszítés emberi csontokból készült.
Ez a csillár állítólag az emberi test minden csontját tartalmazza
Prága jellegzetességei - csak pár kép a cca. 450-ből :)
Látkép a Szent Vitus katedrális tornyából - a híres Károly-híddal
Svejk, a derék katona étterme

A híres óratorony
Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy megőrzött bennünket az úton, és végig velünk volt áldó jelenléte.

2011. március 11., péntek

48. Mai

Szenvedések ostromolnak? Fogadd el! Építsd be az életedbe! Használd fel! Alakítsd át! S míg átalakítod, magad is átalakulsz - új életté. Új emberré. Mert ennek az életnek itt a földön ez az értelme. És motorja: a szenvedés. Hogy megéri-e? Majd látni fogjuk.

2011. március 8., kedd

47. Nőnap :)

A női lélek nem alkot, hanem megért, nem okoskodik, hanem megérez, nem tud, hanem megsejt.
Csáth Géza

2011. március 6., vasárnap

46. Hit, remény, szeretet

Két férfi feküdt egy kórházi szobában. Az egyik idősebb, túl a hetvenen, halálos beteg volt, állandó fájdalmak közepette teltek napjai. A másik fiatal, harmincon innen, még előtte az élet. Mégis mozdulatlanságra volt kárhoztatva. Ő csak pár napja került ebbe a kórterembe. Síbaleset történt vele, nyaktól lefelé megbénult. Az orvosok csak annyit tudtak ígérni: mindent elkövetnek. Idegsebészt hívtak hozzá. Jó esetben műtétek sora és hosszú-hosszú gyógytornával, lábadozással töltött hónapok vártak rá. S ha a műtét mégsem sikerül…? Akkor ágyhoz kötve élheti hátralévő éveit.
Az idős férfi csendben imádkozott. Mikor fájdalmai elviselhetetlenné váltak, halk sóhajjal kérte a nővértől a „koktélt”, az enyhet adó fájdalomcsillapítót. Kérem és köszönöm volt minden halk szava, és csendes vágy élt a szívében, hogy legyen vége már…
A fiatal lázadt, durva és elégedetlen volt, a műtétek fájtak, eredmény egyelőre nem látszott. Haragudott mindenre és mindenkire, amiért ez történt vele. Élni akart, úgy mint korábban. Vágyott kijutni a szabadba, de mozdulni sem tudott.
Az idős férfi feküdt az ablaknál. Egyik reggel felült az ágyban, és mesélni kezdett. Arról beszélt, hogy odakinn elolvadt a hó, az ablak alatt gyönyörű park van. Igaz, a fák ágai még kopaszak, de már látszik egy-egy fehér fejecske, megjelent az első tavaszi hírnök, a hóvirág. A fiatalember lehurrogta. Nem akarta hallani, mi történik odakünn, hiszen ő be volt zárva. Bezárva a kórházba, és béna teste börtönébe.
Az idős férfi azonban nem adta fel. Minden reggel elkezdte mesélni, hogy mit lát. A fák lassan kirügyeztek, a virágok kinyíltak, a parkban megjelentek az anyukák, gyermekeikkel a karjukon. Megpezsdült, elindult az élet.
Az idős férfi nem vágyta már a megváltó halált. Minden reggel, amikor új napra ébredt, csendes hála volt a szívében, hiszen tudta, miért él még: erősítenie, vigasztalnia kell a másikat, a szenvedő, kínlódó lelket.
A fiatalember műtétek során esett keresztül. Minden ébredéskor reménykedett… és észre sem vette, már várta, hogy mikor ül fel az öreg, és mikor kezd mesélni: a piros ruhás kislányról, aki éppen elesett, sírva is fakadt volna, de édesanyja ölbe kapta, vigasztalta. A férfiről, aki minden nap megjelent, öreg kutyáját sétáltatva. A fiatal lányról, aki rendszerint könyvvel a kezében érkezett, de leülve a padra nem olvasott, hanem csak nézett maga elé merengőn. Az elbeszélés nyomán szinte látta a csillogó kék eget, a nap sugarait, ahogy a járókelőket simogatták, a játszó, nevető gyerekeket, az ábrándozó kismamákat, a magányos öregeket. Nap mint nap kijutott a szabadba arra az időre, amíg szobatársát hallgatta.
Eljött a nyár, és a sokadik műtét után megtörtént a csoda. Már nem csak biztatták az orvosok, hanem ő is észrevette, valami történt: megmozdult a keze. Az addig béna idegpályák újra élni kezdtek.
Az idős férfi csendben hálát adott, és megköszönte Urának, hogy meghallgatta imáját.
Aznap reggel, amikor a fiatalembert először tolták gyógytornára, szobatársa csendben, örökre elaludt.

A fiatalember nemsokára kérte, tegyék át a másik ágyba, hiszen onnan kiláthat az ablakon. Hatalmas volt a megdöbbenése, amikor kinézve csupán egy piszkosszürke tűzfalat látott. – Mikor építették ezt ide? – kérdezte a nővértől. – Mindig itt volt – érkezett csendesen felelet.

2011. március 5., szombat

45. Helyzetjelentés - március

Még mindig gyűjtöm a fonalvégeket :)
Fényképeztem is március elsején, de csak most jutottam oda, hogy feltegyem. Bár valószínű, hogy rajtam kívül senkit sem érdekel. Ami persze engem abszolút nem zavar  :-D
Más: ma beszéltem egy kedves ismerősömmel, és eszembe juttatott egy történetet. Biztos nem véletlenül, mert nagyon jól esett a lelkemnek. Hátha másnak is jól esik:

Kínában egy vízhordónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt, és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment. A vízhordó minden nap csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. A szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak félannyit tudott teljesíteni... A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordót a pataknál:
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy a virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig is tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek ennek az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk a házhoz. Két éve szedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be otthonomat.

Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak, teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Azért, mert Gazdánk tud róla, és az Ő kezében hibáink is értékké válhatnak. Próbáljunk tehát mindenkit elfogadni olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban és magunkban is.

A legjobbakat kívánom az összes törött cserép barátomnak.