379. Uralkodj!

Van egy polcom, ahol sok apró emléket tárolok. Tulajdonképpen mind értéktelen, de mindegyikhez fűződik valamilyen emlék, így számomra becsesek. Emlékszem, a fiam egyszer kiskorában nézegetni kezdte az ott lévő dolgokat, és az egyiket elejtette. Bár semmi kár nem történt, én mégis teljes felháborodással reagáltam, és kizavartam a gyereket a szobából. Eltelt egy-két hét. Valamilyen apróság miatt megbüntettem a fiamat, melyet ő abszolút jogtalannak érzett. Megfordult, bement a szobánkba, és az egyik emléktárgyat szó nélkül a földhöz vágta. Így vágott vissza, mert a korábbi heves reakciómból arra következtetett, hogy ezzel nekem fájdalmat, sérelmet tud okozni. Az ő szemében ezen a ponton sebezhetővé váltam.

„Mint a város, amelynek csupa rés a kőfala, olyan az az ember, akinek nincs önuralma.” Mondja a Példabeszédek 25.rész 28.verse.

Mire figyelmeztet itt bennünket az Ige? Természetesen nem arra, hogy legyünk képmutatóak, és mosolyogjunk, ha valami fáj, vagy éppen ellenkezőleg, jól imitált sírással és jajveszékeléssel erőszakoljuk ki vágyott célunkat. Nem, az önuralom nem mások becsapását jelenti, hanem a magam és a környezetemben élők védelmét.

Az önuralom egy folyamatos belső párbeszéd, amely képessé tehet minket arra, hogy a bennünket ért negatív hatásokat heves dühkitörések nélkül feldolgozzuk, és érzéseinket a helyes irányba, a megoldás irányába terelgessük.

Akinek van önuralma, az képes a változásokra, hiszen nem esik pánikba egy-egy váratlan, vagy újszerű helyzetben, nem ítélkezik, nem véleményezi azonnal a dolgokat / eseményeket, hanem képes végighallgatni a másikat, együtt gondolkodni vele, és ezáltal ő is formálhatja az adott helyzetet, hogy az a legjobban alakuljon.

Akinek van önuralma, az kevésbé képes a tisztességtelen viselkedésre. Nagyon gyakori, hogy valaki szántszándékkal soha nem követne el olyasmit, amit kísértés esetén, hirtelen támadt indulatból, vagy erős csábításra gondolkodás nélkül megtesz. Az önuralom ellenben ilyenkor is helyrebillenti a belső mérleget és megakadályozza a tisztességtelen cselekedetet.

Akinek van önuralma, az a békességet munkálja. Mindannyian megtapasztalhattuk már, hogy a hirtelen, első indulatból kimondott szó veszekedést szül, megmérgezi kapcsolatainkat. Aki ellenben meggondolt, az még a mások indulatát is tompíthatja, segíti a megbékélést, a csendes, boldog együttélést / együtt munkálkodást.

Manapság a „valósítsd meg önmagadat”, „élj a mának”, „ma légy boldog, kit érdekel a holnap” szlogenek a divatosak. Nem túlságosan ódivatú dolog magunkat és másokat önuralomra biztatni?

Hiszem, hogy nem. Az a bizonyos résekkel teli kőfal – hogy visszautaljak az idézett Igére -, megfoszt minket a védelemtől. Aki minden helyzetben elveszti a fejét, kikel magából, az kiadja magát, ezáltal fokozatosan elveszíti az önbecsülését és mások megbecsülését is. Enyhébb esetben kinevetik vagy sajnálják. Rosszabb esetben kihasználják és lenézik. Ez pedig senkinek sem jó. Hiszen arra az érzésre, hogy környezetünk elfogadott, megbecsült tagjai vagyunk, mindannyiunknak szükségünk van.

Gyakoroljuk tehát ezt az uralmat: uralkodjunk magunkon! - mondom ezt most is elsősorban  magamnak :)