2013. február 21., csütörtök

518. Nagyböjt van

Ha a böjt szót hallom, elsőként mindig a nagymamám jut eszembe…

A II. világháború idején, 23 évesen özvegy maradt, pár hónapos kislánnyal a karjában. A háborús évek nagy részét a kert végében ásott gödörben, az „óvóhelyen” töltötte, először a bombák, majd a felszabadító hadsereg katonái elől bujkálva. A katonák ugyanis előszeretettel gyűjtötték össze a fiatal lányokat, asszonyokat, hogy konyhai és „egyéb” munkára használják őket.

Egyik nap mégis úgy esett, hogy rosszkor, rossz helyen volt, így őt is elkapták. A rettegő, síró asszonyok között egyetlen dolog jutott eszébe: imádkozott, hogy Isten tegyen csodát, és valamilyen módon szabadítsa ki őt ebből a helyzetből.

Közben valaki, aki látta a történteket, elrohant szólni dédnagymamámnak, hogy viszik a lányát is. Dédi első kétségbeesésében felkapta édesanyámat, és a menet után rohanva nagymamám kezébe nyomta a gyereket. Nagymamám – immáron gyermekével a kezében – menetelt a sorban, és tovább imádkozva megfogadta, hogy ha valami módon mégis megszabadul, akkor, amíg él, böjtölni fog minden szombaton déli 12 óráig.

A menetet két katona kísérte. Az egyik odalépett nagymamámhoz, és kézzel-lábbal kommunikálva megkérdezte tőle: övé-e a karjában tartott kislány? Nagyi bólogatására válaszul megfogta a karját, kilökte a sorból, és társa haragos tiltakozásával nem törődve azt „jelelte” neki: tűnj el! Nagymamám sírva eliszkolt.

Fogadalmát tényleg egész életében megtartotta. Bár éveken keresztül nehéz fizikai munkát végzett, szombaton délig étlen-szomjan dolgozott, és ezeken a napokon külön hálát adott a szabadulásért. Idős korában, amikor már rendszeresen gyógyszert kellett szednie, annyi engedményt tett, hogy reggel egyetlen korty vízzel bevette a gyógyszereit.

Már gyermekként észrevettem ezt a különös szokását, s amikor kicsit nagyobbként rákérdeztem, elmesélte a történetet.

85 évesen szólította haza a mindenség Ura, 59 éven keresztül böjtölt szombatonként, soha, egyetlen percben sem érezve ezt nyűgnek, nehéz kötelességnek, hanem mindenkor a hála csordult ki belőle a megmentő kegyelemért.

14 megjegyzés:

  1. Oh! Megrázó történet. Másrészt az igen az igent jelent. Megfogadta, úgy lett...

    VálaszTörlés
  2. Megrendítős és egyben gyönyörűséges ez a történet, köszönöm, hogy megosztottad!

    VálaszTörlés
  3. Sírós... Nyugodjék békében!

    VálaszTörlés
  4. Az ilyen áldott nagymamák hitének gyümölcse a megtért unokák ezer ízig!

    VálaszTörlés
  5. Ez megint nagyon szép volt. Szeretem az ilyen elgondolkodtatókat.
    Van, aki Istenben hisz, van aki másnak hívja. Én a gondolat teremtő erejében hiszek. Egy biztos - hit nélkül elég nehéz lenne az élet buktatóit viselni, bármekkorák legyenek.

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm, hogy leírtad.

    VálaszTörlés
  7. csodaszép történet. a mi családunkban is vannak ilyen fogadalmak. Isten mindig csodát tesz, mindig akkor, amikor a leginkább szükségünk van arra.

    VálaszTörlés
  8. Csodák márpedig vannak :)

    VálaszTörlés
  9. Beregi (vagy más magyar) kersztszemes pávamintát keresek, pl ezt, neked megvan, tudsz segíteni?
    http://www.google.hu/imgres?imgurl=http%3A%2F%2F2.bp.blogspot.com%2F-DJu4fa133OQ%2FUGHd35MTT6I%2FAAAAAAAACSg%2FYkG03RiutaQ%2Fs1600%2F524913_375264609203057_1632239817_n.jpg&imgrefurl=http%3A%2F%2Fwww.polusonline.com%2F2012%2F09%2Fberegi-keresztszemes-pava-minta.html&h=246&w=320&sz=25&tbnid=of5nrLqdQmM_rM%3A&tbnh=91&tbnw=118&zoom=1&usg=__ZSoNuBM9nu-iscoKRKWdD0s7rz4%3D&docid=OfQL-B-IcGNc5M&sa=X&ei=4jMnUcrsFYLRtAa9oIGQAQ&ved=0CEoQ9QEwAw&dur=553

    VálaszTörlés
  10. Drága Palkó! Könnybelábadt szemmel olvastam nagymamád történetét.Istenem!Milyen nagy csoda!...Imádság alatt milyen okos gondolatok jönnek elő!
    Boldog lehetsz,hogy ilyen nagymamád volt!És dédid...

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm, a történetet, nagyon megható volt, elszorult a torkom.
    Örömmel tölthet el, hogy ők ilyenek voltak!

    VálaszTörlés
  12. Köszönöm, hogy megosztottad!

    VálaszTörlés
  13. Megható történet. Tudok ilyen dolgokról. Apukám nővérét betegnek, feketébe öltöztetve álcázták. Az embernek ki ki csordul a könny a szeméből.

    VálaszTörlés

Köszönöm a látogatásodat!
Danke für Deinem Besuch!