2013. január 14., hétfő

492. Egy gazdag család /Eine reiche Familie (írta/von: Eddie Ogan)


Ma valamiről eszembe jutott ez a történet... kicsit hosszú, de higgyétek el: érdemes elolvasni!
*************

Soha nem fogom elfelejteni 1946 húsvétját. Tizennégy éves voltam, Ocy húgom tizenkettő, Darlene nővérem tizenhat. Anyámmal éltünk, és mind a négyen tudtuk, mit jelent nélkülözni. A papám öt esztendeje halt meg, pénz nélkül hagyva mamit hét iskoláskorú gyerekkel. 1946-ra két nővérem férjhez ment, és két bátyám elköltözött otthonról.
Karácsony előtt egy hónappal lelkipásztorunk kihirdette a templomban, hogy gyűjtést indítanak egy szegény család javára. Mindenkit arra kért, hogy takarékoskodjék, és adakozzék.
Amikor hazaértünk, megbeszéltük, mit tudunk tenni. Elhatároztuk, hogy veszünk huszonöt kiló krumplit, és egy hónapig csak azt esszük. Így húsz dollárt tudunk félretenni az ennivalóra szánt pénzből. Azt is kieszeltük, ha időnként kikapcsoljuk a villanyt, és nem hallgatunk rádiót, a villanyszámlán is megtakaríthatunk valamennyit. Darlene olyan sok takarítást vállal, amennyit csak bír, mi ketten pedig annyit vigyázunk kisbabákra, amennyire egyáltalán képesek vagyunk.
Kiszámítottuk, hogy tizenöt centért három teáskanna-borítóhoz elegendő pamutszövetet vehetünk, s ha megvarrjuk, darabonként kaphatunk értük egy dollárt. A kannaborítókon végül is húsz dollárt kerestünk.
Mindennap megszámoltuk, mennyi pénzt spóroltunk. Este üldögéltünk a sötétben, és arról beszéltünk, mennyire fog örülni a megajándékozott család. A lelkipásztor vasárnaponként mindenkit emlékeztetett a gyűjtésre. Az egyházközségnek körülbelül nyolcvan tagja volt, ezért azt gondoltuk, az adomány bizonyára hússzor annyi lesz, mint amennyit mi megtakarítottunk.
Karácsony előestéjén alig tudtunk elaludni, olyan izgatottak voltunk. Az sem okozott gondot, hogy nem lesz új ruhánk – hiszen hetven dollárral tudunk hozzájárulni az adományhoz. Alig vártuk, hogy elmehessünk a templomba! 
Aznap reggel esett az eső. Nem volt esernyőnk, és a templom több mint másfél kilométerre volt a lakásunktól, de nem számított, hogy megázunk. Darlene cipőjében kartonpapír fedte be a lyukakat. A papír szétmállott, a nővérem lába csurom víz volt, mégis büszkén üldögéltünk a templomban. Közben hallottam, hogy néhány gyerek ósdi öltözékünkről beszélget. Megnéztem őket új ruhájukban, és úgy éreztem, én vagyok gazdag.
Amikor összeszedték az adományokat, a második sorban ültünk. Mami tízdolláros, mi gyerekek pedig mind a hárman egy-egy húszdolláros bankót tettünk be a perselybe.
Hazafelé egész úton énekeltünk. Ebédre mami meglepetéssel rukkolt elő: kemény tojást ettünk a sült krumplihoz!
Késő délután a lelkipásztor állt meg autójával a ház előtt. Mami kiment, beszélgettek néhány percig, aztán visszajött, borítékkal a kezében. Kérdeztük, mi az, de nem szólt egy szót sem. Kinyitotta a borítékot, bankjegyek hullottak ki belőle. Három ropogós húszas, egy tízes és tizenhét egydolláros bankó.
Mami visszatette a pénzt a borítékba. Meg sem szólaltunk, csak ültünk, és a padlót bámultuk. Már nem milliomosnak, hanem szegénynek éreztük magunkat. Mostanáig boldogok voltunk, hogy ilyen a mamánk, és ilyen volt elhunyt papánk, és mindenkit sajnáltunk, akinek nem ilyenek a szülei, és nem volt teli a házuk testvérekkel és folytonosan látogatóba érkező srácokkal. Viccnek tekintettük, hogy meg kell osztoznunk az evőeszközökön, kinek jut este kanál, kinek villa. Összesen két késünk volt, ezeket adtuk körbe. Tudtam, sok olyan dolog létezik, ami másoknak van, de nekünk nincs, ennek ellenére soha nem gondoltam azt, hogy szegények lennénk.
Akkor karácsonykor tudtam meg, hogy azok vagyunk. A pap egy szegény családnak vitte el a pénzt, tehát mi vagyunk a szegények. Végignéztem a ruhámon, elnyűtt cipőmön, és annyira szégyelltem magam – nem is akartam többé templomba menni. Ott már valószínűleg mindenki tudott róla, hogy szegények vagyunk!
Az iskola jutott eszembe. Kilencedikbe jártam, én voltam a legjobb tanuló a több mint száz gyerek között. Azon töprengtem, tudják-e a srácok, hogy szegény vagyok. Hirtelen elhatároztam, abbahagyom az iskolát, hiszen már elvégeztem nyolc osztályt, és akkoriban ennyit írt elő a törvény.
Hosszú ideig szótlanul ültünk. Besötétedett, lefeküdtünk. Reggel elmentünk az iskolába, hazajöttünk, és alig nyitottuk ki a szánkat. Ez így ment napokig. Végül szombaton mami megkérdezte, mit akarunk csinálni a pénzzel. Mit kezdenek az emberek a váratlanul jött pénzzel? Nem tudtuk, ahogy azt sem, hogy szegények vagyunk.
Vasárnap nem akartunk templomba menni, de mami azt mondta, el kell mennünk. Verőfényes nap volt, de mi hallgatagon baktattunk az úton. Mami elkezdett énekelni, de senki nem csatlakozott hozzá.
Aznap egy misszionárius prédikált. Arról beszélt, milyen sok templomot építettek Afrikában vályogtéglából, de pénzre van szükségük, hogy anyagot tudjanak vásárolni a tetőhöz. Azt mondta, száz dollár kellene egy templom befejezéséhez. Feltette a kérdést: – Nem tudunk-e áldozatot hozni azért, hogy segítsünk ezeken a szegény embereken? – Egymásra néztünk, és egy hét óta először mosolyodtunk el.
Mami belenyúlt a táskájába, és kivette belőle a borítékot. Átadta Darlenenek, ő nekem, én pedig Ocynak. Ocy tette bele a perselybe.
Amikor megszámolták a perselybe tett adományt, kiderült, hogy valamivel több mint száz dollár gyűlt össze. A misszionárius nagyon izgatott lett. Nem számított ekkora adományra ebben a kis gyülekezetben. Azt mondta: – Bizonyára van néhány gazdag család ebben az egyházközségben.
Nyolcvanhét dollárt adtunk a "valamivel több mint száz dollárba". Mi voltunk az egyházközség gazdag családja! Nem maga a misszionárius mondta ezt? Soha többé nem éreztem magam szegénynek.
részlet Jack Canfield - Mark Victor Hansen: Megható történetek c. könyvéből


Nie werde ich Ostern 1946 vergessen. Ich war damals vierzehn Jahre alt, meine Schwestern elf und sechzehn. Mein Vater war fünf Jahre zuvor gestorben und hinterließ sieben schulpflichtige Kinder. Auf vieles mussten wir verzichten. Einen Monat vor Ostern rief der Pastor unserer Gemeinde zu einer besonderen Spendenaktion auf für eine bedürftige Familie der Gemeinde. Er forderte alle auf zu sparen und großzügig zu spenden.
Wir wollten da auch mitmachen und überlegten was wir tun konnten um möglichst viel Geld zusammen zu bekommen. Es fiel uns einiges ein und wir setzten uns mit Freude ein. Einen Monat aßen wir fast nur Kartoffeln um damit 20 Dollar Essensgeld zu sparen und dieses dann zu spenden. Wir machten möglichst wenig Licht an, hörten kein Radio um damit Strom zu sparen. Wir jobbten so häufig wie möglich als Putz- und Gartenhilfe, dann arbeiteten wir noch als Babysitter und jeden Cent legten wir zurück. Wir kauften Baumwolle, häkelten Topflappen und verkauften sie. Das ergab noch einmal zwanzig Dollar.
Dieser Monat war der beste unseres Lebens. Jeden Tag zählten wir das Geld und wir unterhielten uns darüber wie sehr sich diese bedürftige Familie über das Geld von der Gemeinde freuen würde. Zu unserer Gemeinde gehörten ungefähr 80 Mitglieder und wir rechneten uns aus, dass dann  ungefähr zwanzig Mal zuviel zusammenkommen würde.  Endlich war es soweit. Einen Tag vor Ostern ging ich mit meiner Schwester in den Laden um das viele Kleingeld einzutauschen. Soviel Geld hatten wir noch nie besessen. Es machte uns nichts aus, dass wir für Ostern keine neuen Kleider oder Schuhe hatten, schließlich hatten wir 70 Dollar für die Osterspende. Wir konnten die Zeit bis zu dem Gottesdienst kaum abwarten. Als die Kollekte eingesammelt wurde saßen wir in der zweiten Reihe und legten voller Freude unser Geld ein. Wir fühlten uns so reich. Auf dem Nachhauseweg waren wir nur am singen. Zum Mittagessen hatte Mama eine Überraschung für uns. Es gab gekochte Ostereier und Bratkartoffeln.
Spät am Nachmittag kam der Pastor mit seinem Auto vorgefahren. Er gab Mutter einen Briefumschlag. Sie öffnete den Umschlag und heraus fielen 87 Dollar, unsere großen Scheine und noch siebzehn einzelne Dollarnoten. Wir starrten das Geld an, keiner sprach von uns. Wir waren uns wie Millionäre vorgekommen und jetzt fühlten wir uns wie die ärmsten Schlucker. Es hatte uns nichts ausgemacht, dass wir weniger hatten als die anderen, wir hatten ein glückliches Leben geführt. Jetzt wussten wir, dass wir arm waren. Alle anderen wussten das auch und hatten wohl schon über uns geredet.
Lange saßen wir schweigend da. Die nächste Woche war für uns alle sehr bedrückend. Was sollten wir nur mit dem Geld machen? Wir wussten es nicht. Was machen arme Leute mit Geld?
Am nächsten Sonntag wollten wir erst nicht in die Kirche gehen. Dann gingen wir doch, weil Mutter das so wollte. Ein Missionar war zu Gast. Er sprach darüber, dass Menschen in Afrika eine Kirche aus Lehm bauen, aber kein Geld für ein Dach haben. Er sagte, man bräuchte dazu hundert Dollar. Dann fragte er, ob man dafür nicht etwas zusammen legen könne, um diesen armen Menschen zu helfen.
Wir schauten einander an und zum ersten Mal in dieser Woche lächelten wir. Mutter holte aus ihrer Handtasche den Umschlag. Sie verteilte das Geld an uns und jeder legte etwas in den Korb. Als die Kollekte gezählt wurde, gab der Pastor bekannt, dass etwas mehr als 100 Dollar zusammen gekommen waren. Der Missionar freute sich. Eine so hohe Spende hatte er in einer so kleinen Gemeinde nicht erwartet. Er sagte: „Ihr müsst einige reiche Leute in der Gemeinde haben.“ Und plötzlich wurde uns etwas klar! Von den hundert Dollar stammten 87 von uns. Wir waren die reichste Familie in der Gemeinde! Der Missionar hatte es schließlich selbst gesagt.

2013. január 13., vasárnap

491. Szíves-levendulás párnácska / Kisschen mit Herzen und Lavendel

Úgy emlékszem, Ritánál láttam meg először ezt a formát... elraktároztam magamban, hogy majd egyszer, valamikor én is... nem felejtkeztem meg róla, csak nem került sorra... valamelyik nap azonban Marcsi is mutatott egy ilyen szépséget, így újra előkerült a gondolat... meg aztán Barbaral levendulás árnyalatú fonalai is felhasználásra várakoztak.... s hogy valami tőlem is kerüljön bele, rajzoltam hozzá egy mintát... így készült el szíves-levendulás párnácskám, formáját csak úgy hívom: oldalas biscu :)
Wenn ich mich richtig erinnere, habe ich erstmal bei Rita diesen Form gesehen... ich habe es gespeichert, daß ich irgendwann auch so was machen werde.... ich habe es nicht vergessen, nur bis jetzt nicht getan... vor einigen Tagen hat Marcsi auch so eine Schönheit gezeigt, deswegen ist das Gedanken nochmals vorgekommen... und dazu kam, daß die Garne von Barbaral im Farbentonen Lavendel auch darauf gewartet haben, endlich was damit zu sticken.... ich wollte etwas von mir selbst auch dazu geben, deswegen habe ich das Muster selbst gezeichnet... so ist meine Kisschen mit Herzen und Lavendel fertiggestellt, sein Form nenne ich nur so: Biscornu mit Seiten :)

Lehet, nem a leg-anyagtakarékosabb elrendezést választottam, de az tagadhatatlan, hogy így kellett legkevesebbet varrni összeállításkor :)
Kann sein, daß ich nicht die Materialsparsamste-Lösung gewahlt habe, aber eins ist sicher, so sollte ich die wenigsten Nähen bei der Zusammenstellung :)


A hátlapra csak az évszám került.
An der Rückseite habe ich nur die Jahreszahl gestickt.

 
Természetesen levendulával töltöttem meg, hiszen a hímzőfonalak színe azt kötelezővé tette :) Nagyon finom illata van - és képzeljétek: már érzem! Ez is azt jelzi, hogy a gyógyulás útjára léptem :) Ezúton is köszönöm kedves jókívánságaitokat!
Natürlich habe ich mit Lavendel gefüllt, die Farbtonen der Garnen haben es fast verpflichtet :) Es hat ein sehr angenehmer Duft - und ich spüre es schon! Ich war nämlich krank, aber es bedeutet schon, daß es mir besser geht :) Danke für Ihre gute Wünsche!

 Fonalak/Garne: BarbaralCreations: Lavender, Lavender Stem, Plum
Anyag/Material: takácsvászon/Werbeleinen

Sajnos a fotó nem adja vissza, de gyönyörűek ezek a fonalak (is)!
Leider kann man an den Fotos nicht sehen, aber diese Garne sind (auch) wunderschön!


Ismét terveztem bele különleges öltéseket is, ehhez rajzoltam egy kis segédrajzot, így biztos sikerülni fog elkészíteni, ha valakinek megtetszene a minta :)
Ich habe nochmals auch Sonderstichen im Muster, deswegen habe ich auch eine kleine Hilfezeichnung gemacht. Damit zusammen kann man sicherlich nachfertigen, wenn das Muster eventuel jemandem gefallen würde :)


Örülök, hogy benéztél, további szép vasárnapot kívánok!
Ich freue mich über Vorbeischauen, ich wünsche weitere schönen Sonntag!

2013. január 12., szombat

490. Gyógyitó zene / Heilmusik

Kaptam egy sms-t, hogy ha tehetem, hallgassak sok zenét, mert segíti a gyógyulást :)
Keresgéltem a net-en, és erre a gyöngyszemre bukkantam. Ha tehetitek, hallgassátok meg!
- Bővítettem a listát - nem csak betegeknek :)
- Újabb update... egyik jobb, mint a másik :)
Ich habe ein sms bekommen, wenn ich kann, soll ich Musik hören, weil es hilft, schneller wieder gesund zu sein :)
Ich habe am Internet gesucht, und ich habe diese wahre Perle gefunden. Wenn Ihr könnt, sollt Ihr es auch anhören!
- Ich habe die Liste verlängert - nicht nur für Kranken :)
- Neues Update - eine ist besser als die andere :) 

2013. január 11., péntek

489. Újabb ajándék / Wieder ein Geschenk

Még karácsony előtt hirdetett játékot Phan, egy gyönyörű nyakékért jelentkezhettünk. S bár nem én nyertem, mégis kaptam én is nyakláncot... csak úgy... szeretetből :)
EDIT! NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM!
Noch vor Weihnachten könnten wir bei Phan für einen wunderschönen Halsschmuch spielen. Obwohl habe ich nicht gewonnen, docjh habe ich das Geschenk bekommen... nur so... von der Liebe :)
EDIT! BESTEN DANK DAFÜR!


2013. január 9., szerda

488. Csomagot kaptam! / Ich habe Paket bekommen!

Játszottam Adri szilveszteri villámjátékán, és nyertem :) - az utóbbi időben sokat nyertem :)))
Ma érkezett meg a csomagom, gyönyörűségeket kaptam: miniben hímzett könyvjelzőt, nyakláncot és fülbevalót is! KÖSZÖNÖM szépen, Adri!
Ich habe am Jahresende bei Adri egspielt und gewonnen :) - in den letzten Tagen habe ich viel gewonnen :)))
Das Paket ist heute angekommen, ich ahbe wunderschöne Dinge bekommen: gestickte Lesezeichen, Halskette und auch Ohrgehänge! DANKE SEHR, Adri!

További szép hetet mindenkinek!
Ich wünsche Euch schöne Restwoche!

2013. január 8., kedd

487. Párnácska / Kisschen

Úgy kezdődött, hogy megláttam Leki-Ritánál ezt a párnácskát, és beleszerettem, úgyhogy az utóbbi két napban ezen dolgoztam, mivel Rita a mintát is megosztotta velünk :) KÖSZÖNÖM SZÉPEN!
Az enyém ilyen lett:
Es ist so angefangen, daß ich bei Leki-Rita dieses Kisschen gesehen habe, und ich war damit sofort verliebt, deswegen habe ich in den letzten zwei Tagen drann gearbeitet, weil Rita das Muster auch veröffentlicht hat :) DANKE SEHR!
So sieht mein aus:

fonal: Barbaral - Seduction, anyag: takácsvászon
Garn: Barbaral - Seduction, Material: Werbeleinen

Ma reggel próbáltam fényképezni, de túl szürke és borús idő volt, ennyire futotta:
Heute Morgen habe ich versucht, Fotos zu machen, aber das Wetter war grau und bewölkt, es ist nur so gelungen:

Felénk szakad a hó... milyen a hóhelyzet felétek?
Hier schneit stark.... wie sieht es bei Euch aus?

2013. január 5., szombat

486. Öröknaptár / Ewiger Jahreskalender

Nagyon-nagyon régen mutattam már, hogy hímzek egy naptárat. A kis képecskék azóta is a fiókban hevert, mert semmi ötletem nem volt, hogyan is kellene feldolgozni...
Még tavaly tavasszal vettem a bolhapiacon egy nagyon szép faragott falapot. Ez is a fiókban hevert, mert semmi feladatot nem találtam hozzá...
Most összetalálkozott a kettő, és készítettem egy öröknaptárt :)
Lange-lange vorhet habe ich gezigt, daß ich Kalendar sticke. Die kleine Bilder liegen seitdem im Schublade, weil ich keine Idee hatte, wie ich es verarbeiten könnte...
Noch im Frühjar habe ich am Flohmarkt eine schön geschnitzte Holzplatte gekauft. Die war auch im Schublade, weil ich nicht gewußt habe, was ich damit machen kann...
Jetzt haben sie zusammengetroffen, und ich habe davon einen ewigen Jahreskalender gewerkelt :)

 

Így nézett ki a falap. A közepén van egy selyemszalag, fixen rászegecselve. 
So sah die Holzplatte aus. In der Mitte ist einen Seidenband, fix daraufgenietet.

 
Fogtam a januári képecskét, és a kép méretének megfelelő kartonlapot vágtam hozzá. 
Ich habe das Bild vom Januar genommen, und habe ich enen dazu passende Kartonblatt ausgeschnitten.
 
A kép közepét kétoldalas ragasztóval a kartonhoz ragasztottam (ideiglenes rögzítésül). 
Die Mitte habe ich mit zweisetigem Klebeband zum Karton geklebt (provisorische Befestigung).
 
Az Aida-t használva sablonként minden második lyukat kiszúrtam. 
Das Aida-Stoff als Schbalone benutzt habe ich jede zweite Loch ausgestochen.

Majd az anyagot visszahajtva a képet hozzávarrtam a kartonhoz (az előlyukasztás ezt könnyítette :)) 
Ich habe das Material gefalzt zum Karton genäht (die Ausstichen hat es vereinfacht :))

Előkotortam a mini szines csipeszeimet...
Ich habe meine mini Wäscheklammer rausgesucht...
... és a kész képecskét egyszerűen rácsipeszeltem a selyemszalagra. 
... und das fertige Bild habe ich einfach zum Seidenband geklammert.

Most már a helyén függ a naptár. Minden hónapban megmutatom majd az aktuális képecskével, jó?! 
Jetzt ist es schon aufgehäng. Ich werde meinen ewiger Jahreskalender in diesem Jahr in dedem Monat mit dem aktuellen Bild zeigen, gut?!

 ... és még néhány kép :) 
... und noch einige Bilder :)

A képecskéket egyébként ezen az oldalon találtam, sajnos már nem lelhetők meg ott...
Die Bildchen habe ich an dieser Seite gefunden, leider sind sie nicht mehr erreichbar dort...

Szép, napsugaras hétvégét kívánok!
Ich wünsche Euch schöne, sonnige Wochenende!