2013. június 18., kedd

594. Nyaralás II.


Amikor tavaly Virágnál olvastam róla, rögtön eldöntöttem, hogy ide nekünk is el kell menni :) Nagyon bejött! Köszönöm szépen az ötletet, Virág!
Egyúttal jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a természettudományos dolgok iránt, és nem a magasröptű (felfoghatatlanul tudományos :)), hanem az emberközeli, "tapintható" magyarázatokat szereti.

Néhány villanás az ott töltött - három részletben - összesen kb. 12 óra élményeiből:

A négy szint négy elem köré csoportosul: víz, föld, levegő, tűz.
Azt hiszem, mi a legtöbb időt a vizeskedéssel töltöttük :) Min. egy órán keresztül folyótereléssel foglalkoztunk a terepasztalnál, újra és újra kipróbálva a víz hihetetlen erejét, figyeltük a delta-torkolat kialakulását, a vízmosások, mocsarak, kanyonok keletkezését.


A fiam hajóskapitány volt, tengeren kormányozta a megrakott hajót, mégpedig cunami és kitörni készülő vulkán fenyegetésében, átzsilipelte eltérő vízmagasságra, majd konténer rakodást végzett a daruval. Közben időnként villámlott, dörgött és szakadt az eső :)



Építettünk vízimalmot, duzzasztógátat, hallépcsőt, kipróbáltuk az örvény erejét, és "lemerültünk" a Mosoni-Dunába, hogy tanulmányozzuk az víz alatti élővilágot.

A föld szintjén meghallgattuk a beszélő köveket - ha jó helyre teszed a kőzetmintát, "megszólal", elmondja keletkezése történetét, összetételét, és hogy Magyarországon hol fordul elő.
A fiam feküdt fakírágyon, épített földrengés-biztos épületeket fakockákból, jártunk mocsár-zsombékokon, és biciklit tekerve áramot fejlesztettünk az elektromos autókhoz - sajnos az autóversenyt a fiam nyerte meg, én nagyon hamar kifulladtam :)
Hosszan csodáltuk a menetelő levélvágó hangyákat, a bolyt és lakóinak életét.



A levegő szintjén gumikötélen függve ki lehetett próbálni milyen a Holdon járni, amikor alig hat ránk a gravitáció. Sajnos ebben az élményben csak a lányom részesülhetett, mivel a játékot csak 60 kg testsúly alatt lehetett használni :)


Madár-modelleket helyeztünk el fákon, bokrokon, vízen, nádasban, s ha sikerült megtalálni a megfelelő élőhelyet számára, akkor meghallgathattuk a madár hangját is.

Villámokat láttunk, melyet Tesla transzformátorral gerjesztettek, ill. elektromos kisüléseket a "Jákob-létráján".

Ezen a szinten kedvencünk az orgona lett. Hatalmas hangszer, melyen zokniban "táncolva" lehetett játszani. A fiam többször, hosszan próbálkozott, és nagy örömömre egyszer csak egy jól ismert dallam töltötte be az épületet: "Ó, jöjj, ó, jöjj, Imánuel, csak téged áhít Izrael"


Ezen az orgonán én is gyakoroltam, s a harmadik nap végén már hibátlanul el tudtam játszani: "Szeret az Isten, megváltott engem, mert maga Isten, a szeretet. Ezt vallom szüntelen, szeret az Isten, szeret az Isten, ó mily csodás!"



Ezen a szinten a fiam a monociklit is kipróbálta - enyhe gyomorgörccsel fényképeztem a mélység fölött drótkötélen bicikliző gyermekemet :)



Az ősi fényképezés csodája mindkét csemetémet próbálkozásra késztette :)


Megnéztünk két planetáriumi vetítést, egy fizikai és egy kémiai kísérletekkel dúsított előadást, első perctől az utolsóig élvezetes és érthető volt mindegyik :)

A tűz szintjén a tükrökkel, fénnyel és árnyékkal, a Nappal és a Holddal találkoztunk. Videóbejátszásokon keresztül követhettük végig az Apolló-programot, az ember Holdra szállását, a másik oldalon pedig a jövőt: a valamikor majd a Hold felszínén élő emberi civilizáció alkotásait nézhettük meg (makett).



Érdekes családi "fényképet" - arclenyomatot is készítettünk:


 
Megállapítottuk, hogy mindhármunk közös családi vonása a nagy orr :(

A fiam kipróbálta, hogyan kell irányítani testmozgással egy robotot, a második próbálkozása már tökéletesen sikerült :)


Összességében: csodálatos élmény volt! Ez csak egy szelet belőle, remélem, kedvet kaptatok hozzá, hogy Ti is elmenjetek Mosonmagyaróvárra! :)

7 megjegyzés:

  1. Köszönöm a nagyszerű beszámolót! Felejthetetlen élmény lehetett! Biztos, hogy mi is ellátogatunk erre a fantasztikus helyre.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a beszámolót. Néhány év múlva nekünk is aktuális lesz.

    VálaszTörlés
  3. Jó hely az a Mosonmagyaróvár! :D
    A Csodák Palotájában jártam már, ott is nagyon hasonló élményekben lehet részünk.

    Köszi a beszámolót és az ajánlót! Lehet, ráveszem a páromat, hogy menjünk el mi is :D

    VálaszTörlés
  4. Fantasztikus... nagyon köszönöm a beszámolót, ami igencsak felkeltette az érdeklődésemet...megfűzöm a fiúkat, hogy menjünk mi is el :)

    VálaszTörlés
  5. Muito, muito interessante!
    Um abraço!
    Egléa
    Очень, очень интересно!
    Обнять!
    Egléa

    VálaszTörlés
  6. Mennyi program lehetőség!!! :o)
    Csudajó lehetett!!!

    VálaszTörlés

Köszönöm a látogatásodat!
Danke für Deinem Besuch!