![]() |
| forrás: internet |
Hiszek abban, hogy Isten soha nem feledkezik meg rólam. Tudom, érzem, hogy mellettem van, ha én nem igyekszem eltávolodni Tőle. Hiszem, hogy Ő a leghatalmasabb Úr, nincs semmi, amit ne tudna megoldani. Tudom, hogy szeret engem.
Egy ideje gyötrődöm egy dolog miatt. Elmondtam embereknek, elmondtam Istennek. Szerettem volna választ, megoldást. Aztán jött egy megoldás. Most meg azon gondolkoztam, hogy ez most tényleg az Ő megoldása, vagy az emberek válasza a nyafogásomra. Gondolom, más is átélte már, hogy nagyon vágyott arra, hogy iránymutatást kapjon, s ha jön valami, felmerül a kérdés: valóban ez Isten válasza? S amint ezért imádkoztam, ezen gondolkoztam, eszembe jutott egy történet. Anthony De Mello: Szárnyalás című könyvében olvastam:
A pap látta, hogy alatta az utcán már emelkedik a víz. Nem tudta egykönnyen legyőzni saját félelemérzését, de így szólt magához:
- Itt vagyok, éppen a gondviselésről szóló prédikációmon dolgozom. Lehetőséget kaptam arra, hogy gyakoroljam is, amiről prédikálok. Nem fogok a többiekkel menekülni. Itt fogok maradni, s bízom Isten gondviselésében, hogy megment.
Ekkorra a víz már az ablakáig ért. Egy csónak jött arra, tele emberekkel.
- Ugorjon be, tisztelendő úr! - kiáltották.
- Nem, nem, gyermekeim - mondta a pap magabiztosan. Bízom Isten gondviselésében, majd Ő megment.
Mindamellett felmászott a tetőre, s amikor a víz már odáig emelkedett, egy másik emberekkel teli csónak jött arra, sürgetvén a papot, hogy szálljon be. De ő ismét visszautasította őket.
Most már a harangtorony tetejére mászott. Amikor a víz már a térdét nyaldosta, egy tiszt jött a megmentésére motorcsónakkal.
- Köszönöm, tiszt uram - mondta a pap nyugodt mosollyal. - Látja, én bízom Istenben. Ő nem fog cserben hagyni.
Amikor a pap megfulladt, s a mennyországba került, az első dolga volt Istennél panaszkodni:
- Bíztam Benned! Miért nem tettél semmit sem a megmentésemért?
- Hát tudod - válaszolta Isten -, én három csónakot is küldtem érted.


















