147. Elmélkedés

„Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával,
és megismered az Urat.”
Hós 2:22

Ajándék-e a hit ténylegesen?
Ajándék volt-e a hit Ábrahámnak akkor, amikor elindult Mórijjá földjére, hogy feláldozza ott  egyetlen gyermekét az Úrnak? Ajándék volt-e a hit azon héber asszonyok számára, akiknek fiúgyermekét a fáraó parancsára megölték? Ajándék volt-e Illésnek a hite, amikor azt hitte, hogy egyedül maradt meg ebben a hitben az egész országban, és éveken keresztül rejtőzködni kényszerült? Ajándék volt-e a hit az első keresztényeknek, akiket a Római Birodalomban vadállatok elé vetve cirkuszi látványosságként végeztek ki? Ajándék volt-e a hit a reformáció „eretnekjeinek”, akik a tiszta Igéért máglyahalált haltak, vagy vízbe fojtották őket? Ajándék volt-e a hit az 50-es évek magyar lelkipásztorainak, akiket a szószékről hurcoltak el, és megfosztották őket családjuktól, egészségüktől, életüktől? Ajándék-e a hit azoknak a ma élő keresztény testvéreinknek, akikre rágyújtják a templomot?
Hiszem, hogy éppen ezen emberek viselkedése, élete és önként vállalt halála a legnagyobb bizonyítéka annak, hogy milyen drága ajándék a hit.
Sok értékes ajándékot kaphatunk az életben, mégsem gondolom, hogy bármely jó érzésű ember feláldozná a gyermekét, nyugalmát, békéjét, az életét azért, hogy megtarthasson például egy ajándékba kapott új autót. Akinek azonban valami olyan van a birtokában, ami mindennél többet jelent számára, az kész mindent odaadni ezért – kész bármit feláldozni a hitéért.
A hit nélkül élő ember élete csupa kérdőjel. Mit hoz a holnap? Mi lesz, ha elfogy a pénzem, ha nem lesz már erőm dolgozni, ha elhagy vagy meghal, akit a legjobban szeretek? Mi lesz, ha megöregszem, ha megbetegszem, mi lesz, lesz-e valami azután, ha meghalok?
Van egy ének, amelyben egy kételyektől gyötört férfihang énekel: „Mondd, hová vezet az út, mondd, hová, merre tovább, néha még látok egy célt, de nincs erőm. Minden-minden összejön, nincs olyan, mi sikerül, mondja meg valaki már, mit tegyek?” S a válasz egy tisztán csengő gyermekhangon érkezik: „Bízd magad, bízd magad, Istenre bízd magad! Ismeri életed, mindent tud, mindent lát. Ott van Ő mindenütt, ott van a bajban is. Higgy neki, Benne bízz, Ő az, ki vigyáz rád.” Ez a hit igazi ajándéka! Aki hisz Őbenne, annak nem a problémák, a fájdalmak, a szomorúságok tűnnek el az életéből, hanem a kérdőjelek. A hit igazi ajándéka az Ige második része: „...és megismered az Urat.” Olyan ajándék ez, amit nem vehetek meg, nem érdemelhetek ki. Át kell alakulnom ahhoz, hogy megkaphassam. El kell engednem a földi, kétes biztonságot adó dolgokat. Ki kell engednem a markomból mindent, amibe addig kapaszkodtam. Üres tenyeremet, kitárt szívemet kell az Úr felé nyújtani, és Ő eljön hozzám. Megismerem Őt, és megkapom a legnagyobb ajándékot. Vigaszt a szomorúságban, erőt a nehéz helyzetekben, enyhet a fájdalomban, egy olyan barátot, aki soha, semmilyen körülmények között nem hagy el. Akire mindig számíthatok, s Aki a földi vándorút után hazavár engem, téged, mindannyiunkat, akik ismerjük Őt.
„Eljegyezlek magamnak…”, s ez az eljegyzés örök időkre szól. Mert az Ő hűsége végtelen. Történhet bármi, Ő mindig szeretni fog. Ha őszinte hittel, bűnbánattal megyek hozzá, nem utasít el. Keblére ölel, megtart és megerősít. Éljünk tehát ennek tudatában, hirdessük embertársainknak is, hogy Ő mindenkit vár. És áldjuk Őt a hit ajándékáért!