2016. február 9., kedd

1071. Szójáték / Spiel mit Wörter

Néhány évvel ezelőtt kaptam ezt a könyvjelzőt - az van belegravírozva, hogy "A hit 6". Játék a szavakkal - mert a magyar nyelv csodálatos!
Vor einigen Jahren habe habe ich dieses Lesezeichen bekommen - was eingraviert ist, kann man nur ungarisch verstehen. Es ist ein Spiel mit Wörter. Der Zahl 6 mit Buchstaben sieht so aus: hat. und das Wort "hat" hat in ungarischer Sprache auch eine andere Bedeutung: wirken. D.h. den Satz kann man so lesen: Der Glaube wirkt. Ich weiß nicht, ob man mit anderen Sprachen auch so viele Spiel mit Wörter machen kann, als ungarisch!?


A hétvégén hímeztem :)
Am Wochenende habe ich gestickt :)


Ismét régi mintákból válogattam, és a SAL betűiből... ez lett a végeredmény:
Ich habe wieder von alten Mustern gewählt, und die Buchstaben von SAL verwendet... es ist das Ergebnis:



Kis bannerakasztót kapott, ma már a szobámat díszítette :) - emlékeztet arra, hogy a hitem - ha élem - másokra is hat.
Es hat einen kleinen Banner-Aufhänger bekommen, heute hat schon mein Zimmer dekoriert :) - es erinnert mich daran, daß mein Glaube - wenn ich es lebe - wirkt auf anderen auch.


Köszönöm látogatásotokat, kedves kommentjeiteket! Kívánok Nektek további szép hetet!
Danke für Eueren Besuch, Eueren lieben Kommentare! Ich wünsche Euch weitere schöne Woche!

2016. február 7., vasárnap

1070. WORDS 2.

Készen vagyok én is a második résszel - és nem csak nálam nyílnak a tulipánok :) Itt vannak az újabb fotók (is).
Ich bin mit dem zweiten Teil auch fertig - und die Tulpen blühen nicht nur bei mir  :) Hier sind die neueste Fotos (auch).


Legyen szép hetetek / hetünk - sok napsütéssel! :)
Ich wünsche Euch / uns eine schöne Woche - mit vielen Sonnenschein! :)

2016. február 6., szombat

1069. Megint... / Wieder...

... tanultam valamit :)
... habe ich was gelernt :)


Már többször említettem, hogy nagyon szeretem Fatinika blogját. Ugyan a legutóbbi SAL-jában nem tudtam részt venni, de az általa részletesen bemutatott technika nagyon vonzott, s az első adandó alkalommal kipróbáltam. Így elsőre nem is lett rossz :)
Azt hiszem, ezt hívják azsúrozásnak. Martina is nagy mester ebben, különféle sormintákat készített nemrég ezzel a technikával. Nyugodtan megpróbálkozhattok vele Ti is, csak elsőre tűnik bonyolultnak, utána könnyen megy, és nagyon látványos eredményt ad :)
A mintát napsárga anyaggal alábéleltem... szép lett :)
Ich habe schon mehrmals erwähnt, daß ich das Blog von Fatinika sehr mag. Ich konnte in ihrem letzten SAL leider nicht teilnehmen, aber den durch ihr detailiert gezeigten Technik hat mir sehr gut gefallen, deswegen habe ich es jetzt ausprobiert. Als erste Mal ist es gar nicht schlecht geworden :)
Ich glaube, es nennt man Hohlsaum. Martina ist auch eine echte Meisterin in diesem Technik, sie hat viele verschiedene Reihen mit diesem Technik gestickt gezeigt. Ihr könnt es auch ruhig versuchen, obwohl es auf ersten Blick kompliziert zu sein scheint, dann geht es ganz einfach, und bekommt man ein sehr schönes Ergebnis.
Das Muster habe ich mit einem sonnengelben Stoff gefuttert, es ist schön geworden :)


A hátlapja egy narancsszínű kockás vászonból készült. A töltelékbe jócskán került levendula is :)
Die andere Seite habe ich von einem orangenfarbigen Stoff gemacht. Zur Füllung habe ich auch viel Lavendel verwendet :)


A közepében lévő rózsás mintát itt találtam (klikk), a peremére kis bimbókat én kreáltam hozzá. A narancsos fonalat Fánitól kaptam ajándékba.
Das Rosenmuster in der Mitte habe ich hier (klick) gefunden, die kleine Knospen am Rande habe ich gezeichnet. Den orangenfarbigen Garn habe ich von Fáni bekommen.



Mivel ma gyönyörű napsütéses idő volt, minden oldalról lefényképeztem a kis rózsás párnácskámat :)
Weil heute wunderschöner Sonnenschein war, habe ich mein kleines Kissen mit Rose von allen Seiten fotografiert :)



Köszönöm a látogatásodat, a kedves kommenteket!
Kívánok mindenkinek további szép hétvégét!
Danke fürs Vorbeischauen, danke für alle liebe Kommentare!
Ich wünsche Euch weiteres schönes Wochenende!

2016. február 4., csütörtök

1068. Szeretet "sütik" / Liebe-"Plätzchen" / Love "cookies"

Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely. Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé.
Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek. Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.
Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját.
Már kis idő múlva mindegyik nevetett.
-Tényleg? – hallatszott a suttogás - Nem is tudtam, hogy én valakinek is jelentek valamit!;- és – Nem tudtam, hogy a többiek ennyire kedvelnek;- szóltak a megjegyzések.
Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy a diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem is törődött vele. A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek voltak magukkal és a társaikkal.
Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő elment a tanítványa temetésére. A templomot megtöltött a sok barát. Egyik a másik után - akik szerették vagy ismerték a fiatalembert - odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket. A tanárnő a sor végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett.
Ahogyan ott állt, az egyik koporsóvivő katona megszólította: – Ön a matematika tanárnője volt Mark-nak? Ő igent bólintott. Erre a fiú azt mondta: – Mark nagyon gyakran beszélt magáról.
A temetés után összegyűltek Mark régi osztálytársai. Mark szülei is ott voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárnővel.
- Valamit szeretnénk mutatni. - mondta az apa és előhúzott egy pénztárcát a zsebéből. - Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy gondoltuk, Ön meg fogja ismerni.
A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már.
A tanárnő – anélkül, hogy odanézett volna – tudta, hogy ez egyike volt azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az osztálytársak írtak Markról.
- Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az osztálynak. – mondta Mark anyja. – Amint látja, Mark nagyon megbecsülte.
A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül. Charlie elmosolyodott és azt mondta: Nekem is megvan még a listám. Az íróasztalom felső fiókjában őrzöm.
Chuck felesége pedig így szólt: Chuck megkért, hogy a listát ragasszam be az esküvői albumunkba.
“Az enyém is megvan még” mondta Marily. – A naplómban tartom”.
Ekkor Vicki, egy másik osztálytársuk a zsebnaptárát vette elő, és megmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a többieknek. Mindig magamnál hordom, – mondta Vicki, és hozzátette: – Meg vagyok győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a listát.
A tanárnő sírva fakadt. Annyira megrendült, hogy le kellett ülnie. Siratta Markot és azokat, akik soha többé nem beszélhetnek vele.

Embertársainkkal való együttélésünkben gyakran elfeledkezünk arról, hogy minden élet véget ér egy napon, és senki sem tudja, mikor jön el ez a nap. Ezért kellene megmondanunk azoknak az embereknek, akiket szeretünk, és akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra. Addig kell ezt megmondani, amíg nem késő.
Helen P. Mrosla
* * *

Eines Tages bat eine Lehrerin ihre Schüler, die Namen aller anderen Schüler der Klasse auf ein Blatt Papier zu schreiben und ein wenig Platz neben den Namen zu lassen. Dann sagte sie zu den Schülern, sie sollten überlegen, was das Netteste ist, das sie über jeden ihrer Klassenkameraden sagen können, und das sollten sie neben die Namen schreiben. Es dauerte die ganze Stunde, bis jeder fertig war und bevor sie den Klassenraum verließen, gaben sie ihre Blätter der Lehrerin.
Am Wochenende schrieb die Lehrerin jeden Schülernamen auf ein Blatt Papier und daneben die Liste der netten Bemerkungen, die ihre Mitschüler über den Einzelnen aufgeschrieben hatten. Am Montag gab sie jedem Schüler seine oder ihre Liste.
Schon nach kurzer Zeit lächelten alle. „Wirklich?“, hörte man flüstern. „Ich wusste gar nicht, dass ich irgendjemandem was bedeute!“ und „Ich wusste nicht, dass mich andere so mögen“, waren die Kommentare.
Niemand erwähnte danach die Listen wieder. Die Lehrerin wusste nicht, ob die Schüler sie untereinander oder mit ihren Eltern diskutiert hatten, aber das machte nichts aus. Die Übung hatte ihren Zweck erfüllt. Die Schüler waren glücklich mit sich und mit den anderen.
Einige Jahre später war einer der Schüler gestorben und die Lehrerin ging zum Begräbnis dieses Schülers. Die Kirche war überfüllt mit vielen Freunden.
Einer nach dem anderen, der den jungen Mann geliebt oder gekannt hatte, ging am Sarg vorbei und erwies ihm die letzte Ehre. Die Lehrerin ging als letzte und betete vor dem Sarg. Als sie dort stand, sagte einer der Anwesenden, die den Sarg trugen, zu ihr: „Waren Sie Marks Mathelehrerin?“ Sie nickte. Dann sagte er: „Mark hat sehr oft von Ihnen gesprochen.“
Nach dem Begräbnis waren die meisten von Marks früheren Schulfreunden versammelt.
Marks Eltern waren auch da und sie warteten offenbar sehnsüchtig darauf, mit der Lehrerin zu sprechen. „Wir wollen Ihnen etwas zeigen“, sagte der Vater und zog eine Geldbörse aus seiner Tasche. „Das wurde gefunden, als Mark verunglückt ist. Wir dachten, Sie würden es erkennen.“
Aus der Geldbörse zog er ein stark abgenutztes Blatt, das offensichtlich zusammengeklebt, viele Male gefaltet und auseinander gefaltet worden war. Die Lehrerin wusste ohne hinzusehen, dass dies eines der Blätter war, auf denen die netten Dinge standen, die seine Klassenkameraden über Mark geschrieben hatten. „Wir möchten Ihnen so sehr dafür danken, dass Sie das gemacht haben“, sagte Marks Mutter. „Wie Sie sehen können, hat Mark das sehr geschätzt.“
Alle früheren Schüler versammelten sich um die Lehrerin. Charlie lächelte und sagte: „Ich habe meine Liste auch noch. Sie ist in der obersten Schublade in meinem Schreibtisch.“ Die Frau von Heinz sagte: „Heinz bat mich, die Liste in unser Hochzeitsalbum zu kleben.“ „Ich habe meine auch noch“, sagte Monika. „Sie ist in meinem Tagebuch.“ Dann griff Irene, eine andere Mitschülerin, in ihren Taschenkalender und zeigte ihre abgegriffene und ausgefranste Liste den anderen. „Ich trage sie immer bei mir.“ sagte sie und meinte dann: „Ich glaube, wir haben alle die Listen aufbewahrt.“
Die Lehrerin war so gerührt, dass sie sich setzen musste und weinte. Sie weinte um Mark und für alle seine Freunde, die ihn nie mehr sehen würden.

Im Zusammenleben mit unseren Mitmenschen vergessen wir oft, dass jedes Leben eines Tages endet und dass wir nicht wissen, wann dieser Tag sein wird. Deshalb sollte man den Menschen, die man liebt und um die man sich sorgt, sagen, dass sie etwas Besonderes und Wichtiges sind.
Helen P. Mrosla
* * *

He was in the first third grade class I taught at Saint Mary’s School in Morris, Minn. All 34 of my students were dear to me, but Mark Eklund was one in a million. Very neat in appearance, but had that happy-to-be-alive attitude that made even his occasional mischievousness delightful. Mark talked incessantly. I had to remind him again and again that talking without permission was not acceptable. What impressed me so much, though, was his sincere response every time I had to correct him for misbehaving – “Thank you for correcting me, Sister!” I didn’t know what to make of it at first, but before long I became accustomed to hearing it many times a day.
One morning my patience was growing thin when Mark talked once too often, and then I made a novice teacher’s mistake. I looked at Mark and said, If you say one more word, I am going to tape your mouth shut!” It wasn’t ten seconds later when Chuck blurted out, “Mark is talking again.” I hadn’t asked any of the students to help me watch Mark, but since I had stated the punishment in front of the class, I had to act on it. I remember the scene as if it had occurred this morning. I walked to my desk, very deliberately opened my drawer and took out a roll of masking tape. Without saying a word, I proceeded to Mark’s desk, tore off two pieces of tape and made a big X with them over his mouth. I then returned to the front of the room. As I glanced at Mark to see how he was doing, he winked at me. That did it! I started laughing. The class cheered as I walked back to Mark’s desk, removed the tape, and shrugged my shoulders. His first words were, “Thank you for correcting me, Sister.”
At the end of the year, I was asked to teach junior-high math. The years flew by, and before I knew it Mark was in my classroom again. He was more handsome than ever and just as polite. Since he had to listen carefully to my instruction in the “new math,” he did not talk as much in ninth grade as he had in third.
One Friday, things just didn’t feel right. We had worked hard on a new concept all week, and I sensed that the students were frowning, frustrated with themselves and edgy with one another. I had to stop this crankiness before it got out of hand. So I asked them to list the names of the other students in the room on two sheets of paper, leaving a space between each name. Then I told them to think of the nicest thing they could say about each of their classmates and write it down. It took the remainder of the class period to finish their assignment, and as the students left the room, each one handed me the papers. Charlie smiled. Mark said, “Thank you for teaching me, Sister. Have a good weekend.”
That Saturday, I wrote down the name of each student on a separate sheet of paper, and I listed what everyone else had said about that individual. On Monday I gave each student his or her list.
Before long, entire class was smiling. Really?” I heard whispered. “I never knew that meant anything to anyone!” I didn’t know others liked me so much.”
No one ever mentioned those papers in class again. I never knew if they discussed them after class or with their parents, but it didn’t matter. The exercise had accomplished its purpose. The students were happy with themselves and one another again.
That group of students moved on. Several years later, after I returned from vacation, my parents met me at the airport. As we were driving home, Mother asked me the usual questions about the trip, the weather, my experiences in general. There was a lull in the conversation. Mother gave Dad a sideways glance and simply says, “Dad?” My father cleared his throat as he usually did before something important. “The Eklunds called last night,” he began “Really?” I said. “I haven’t heard from them in years. I wonder how Mark is.” Dad responded quietly. “Mark was killed in Vietnam,” he said. “The funeral is tomorrow, and his parents would like it if you could attend.”
To this day I can still point to the exact spot on I-494 where Dad told me about Mark. I had never seen a serviceman in a military coffin before. Mark looked so handsome, so mature. All I could think at that moment was, “Mark, I would give all the masking tape in the world if only you would talk to me.”
The church was packed with Mark’s friends Chuck’s sister sang “The Battle Hymn of the Republic.” Why did it have to rain on the day of the funeral? It was difficult enough at the graveside. The pastor said the usual prayers, and the bugler played taps. One by one those who loved Mark took a last walk by the coffin and sprinkled it with holy water. I was the last one to bless the coffin. As I  stood there, one of the soldiers who acted as pallbearer came up to me. Were you Mark’s math teacher?” he asked. I nodded as I continued to stare at the coffin. “Mark talked about you a lot,” he said.
After the funeral, most of Mark’s former classmates headed to Chuck’s farmhouse for lunch. Mark’s mother and father were there, obviously waiting for me. “We want to show you something, his father said, taking a wallet out of his pocket. “They found this on Mark when he was killed. We thought you might recognize it.” Opening the billfold, he carefully removed two worn pieces of notebook paper that had obviously been taped, folded and refolded many times. I knew without looking that the papers were the ones on which I had listed all the good things each of Mark’s classmates had said about him. “Thank you so much for doing that,” Mark’s mother said. “As you can see, Mark treasured it.”
Mark’s classmates started to gather around us. Charlie smiled rather sheepishly and said, “I still have my list. I keep it in the top drawer of my desk at home.” Chuck’s wife said, “Chuck asked me to put his in our wedding album.””I have mine too,” Marilyn said. “It’s in my diary.” Then Vicki, another classmate, reached into her pocketbook, took out her wallet and showed her worn and frazzled list to the group. I carry this with me at all times,” Vicki said without batting an eyelash. “I think we all saved our lists.”
That’s when I finally sat down and cried. I cried for Mark and for all his friends who would never see him again.

The density of people in society is so thick that we forget that life will end one day. And we don’t know when that one day will be. So please, tell the people you love and care for, that they are special and important. Tell them, before it is too late.
Helen P. Mrosla
***********************
Ma egy kedves kolléganőnk kerek születésnapját ünnepeltük. Amikor valami különleges ajándékon törtük a fejünket, a fenti történet jutott eszembe. Így született meg a Szeretet "sütik" ötlete.
Heute haben wir runden Geburtstag von einer meinen lieben Kollegin gefeiert. Wann wir nachgedacht haben, was für ein spezielles Geschenk wir für ihr machen könnten, ist mir die oben geschiebene Geschichte eingefallen. So ist die Idee von Liebe-"Plätzchen" geboren.


A dobozt én készítettem - a tetején lévő hímzés-díszítés ötletét Fánitól lestem el :) A doboztető belsejében található felirat a mondat első fele... a befejezést a kolléganőimmel közösen írogattuk egy-egy "süti"-lapra. Ezeket a szeretet "sütiket" tartalmazza a dobozka - pontosan annyit, ahány éves az ünnepelt :)
Sikerült vele örömet szerezni...! :)
Die Dose habe ich gemacht - die obere Stickerei-Idee habe ich bei Fáni gesehen :) Innen im Dosendeckel steht den ersten Teil des Satzes: Wir lieben, mögen und ehren Dich, weil... und die verschiedene Enden dieses Satzes haben wir mit unseren Kolleginnen zusammen auf einzelnen "Plätzchen"-Blätter geschrieben. Diese Liebe-"Plätzchen" sind in der kleinen Dose - genau so viel, wieviel Jahre alt meine Kollegin ist :)
Es ist gelungen, damit Freude zu machen...! :)


Mondtam már, hogy milyen csodálatos munkatársaim vannak? :) Nem csak a ma ünnepeltet, mindegyiküket nagyon szeretem, becsülöm, mert van miért!
Habe ich schon gesagt, was für wunderbare Kolleginnen ich habe? Ich mag alle sehr, weil sie sind alle ein Schatz!


Ugyanez érvényes rátok, blogbarátokra is! Köszönöm Nektek is, hogy itt vagytok velem! Mindannyian különleges helyet foglaltok el a szívemben. Mindannyian csodálatosak, és nagyon értékesek vagytok számomra!!! Mindannyiótoknak küldök néhány virtuális szeretet "sütit" nagy szeretettel!
Es ist ebenso bei Euch, liebe Blogfreudinnen, gültig! Ich möchte Euch auch bedanken, daß ihr hier mit mir seid! Ihr habt alle einen besonderen Platz in meinem Herz. Ihr seid alle wunderbar und sehr wertvoll für mich!!! Ich sende an allen Euch einige virtuelle Liebe-"Plätzchen" mit vielen Lieben!

2016. február 2., kedd

1067. Hónapok 2015 - február / Monate 2015 - Februar

Sokan kértétek és hímzitek újra - aminek nagyon örülök!!! :) - ezért 5-e helyett már ma adom a mintát :)
Es haben viele gebeten, und wieder viele mitsticken - und deswegen bin ich so froh!!! :) - so gebe ich das Muster statt 5. des Monats heute schon :)


Ez volt az én verzióm, Barbaral 'Tutti Frutti' fonalával hímezve.
Es war meine Version, mit Garn 'Tutti Frutti' von BarbaralCreations gestickt.
 

Jó munkát, szép hetet mindenkinek!
Ich wünsche Euch gute Arbeit, schöne Woche!

(ez egy időzített bejegyzés / es ist ein terminierter Post)

2016. február 1., hétfő

1066. Február / Februar

Íme a naptár februári képecskéje - a minta Francescánál elérhető. Igen, már február van! :)
Hier ist das Februar-Bildchen vom Kalender - das Muster kann man bei Francesca finden. Ja, es ist schon Februar! :)


Szép hetet mindenkinek!
Ich wünsche Euch schöne Woche!
(ez egy időzített bejegyzés / es ist ein terminierter Post)

2016. január 30., szombat

1065. Képeslap, avagy Janice kész! :) / Grußkarte, oder Janice ist fertig! :)

Teljesen másképp alakult a hetem, mint gondoltam, így sem a net-re, sem hímzésre nem jutott túl sok időm ... egyedül a 'Janice' hímzését fejeztem be.
Meine Woche ist ganz anders gelaufen, wie ich es geplant habe, ich hatte weder für Internet doch zum Sticken viel Zeit gehabt... ich konnte allein 'Janice' fertigsticken, aund aufarbeiten.


Kicsit eltértem az eredeti mintától, mert névnapi képeslapnak szántam, így a masni helyett egy 'Á' betű került a közepére, sőt, néhány gyönggyel is kiegészítettem a virágokat :)
Ich habe das Originalmuster ein wenig geändert, weil ich mit dieser Stickerei eine Karte machen wollte, deswegen in der Mitte statt Masche ein Buchstabe 'Á' gestickt ist, und ich habe auch Perlen darauf genäht :)

Un grand merci pour ce beau modèle!

Köszönöm szépen a mintát, Sablaise!
Nektek pedig köszönöm, hogy meglátogattatok és megjegyzést hagytok! Kívánok további szép hétvégét!
Danke sehr für das Muster, Sablaise! Euch danke ich für Ihr Besuch und für Euere liebe Kommentare! Ich wünsche Euch witeres schönes Wochenende!