156. Déva vára / Festung von Deva

Ismeritek Kőmíves Kelemen(né) balladáját?

Kennt ihr die Ballade vom Maurer Klemens?

Tizenkét kőmíves összetanakodék,
Magos Déva várát hogy felépítenék,
Hogy felépítenék félvéka ezüstér,
Félvéka ezüstér, félvéka aranyér.
Déva városához meg is megjelentek,
Magos Déva várhoz hozzá is kezdettek,
Amit raktak délig, leomlott estére,
Amit raktak estig, leomlott reggelre.

Megint tanakodott tizenkét kőmíves,
Falat megállítani, hogy lesz lehetséges,
Míg elvégre ilyen gondolatra jöttek,
Egymás között szoros egyességet köttek:
Kinek felesége legelőbb jő ide,
Szép gyöngén fogjuk meg, dobjuk bé a tűzbe.
Keverjük a mészbe gyönge teste hamvát,
Avval állítsuk meg magos Déva várát.

"Kocsisom, kocsisom, nagyobbik kocsisom,
Én uramhoz menni lenne akaratom!
- Kőmíves Kelemen felesége mondja -
Fogd bé a lovakot, fogd bé a hintóba,
Fogd bé a lovakot, állj is gyorsan elé,
Hadd menjünk, hadd menjünk Déva vára felé.
Mikor fele útját elutazták volna,
Erős idő vala, záporesső hulla:
"Asszonyom, csillagom, forduljunk mi vissza.
Rossz jelenést láttam az éjjel álmomba,
Az éjjel álmomba olyan álmot láttam,
Kőmíves Kelemen udvarába jártam,
Hát az ő udvara gyásszal van béhúzva,
Annak közepibe mély kút vala rakva,
Az ő kicsi fia oda beléhulla.
Az éjjeli álom nem telik ma jóra,
Asszonyom, asszonyom, forduljunk meg vissza!"
"Kocsisom, kocsisom, nem fordulunk vissza,
A lovak se tiéd, a hintó se tiéd,
Csapjad a lovakat, hadd haladjunk elébb!"

Mennek, mendegélnek Déva vára felé,
Kőmíves Kelemen őket észrevevé,
Megijede szörnyen, imádkozik vala:
Én uram istenem, vidd el valahova!

Mind a négy pej lovam törje ki a lábát,
Vessen a hintómnak négy kereke szakát,
Csapjon le az útra tüzes istennyila,
Horkolva térjenek lovaim vissza!

Mennek, mendegélnek Déva vára felé,
Sem lovat, sem hintót semmi baj nem lelé!

"Jó napot, jó napot tizenkét kőmíves!
Neked is jó napot Kelemen kőmíves!
Köszöne az asszony, az ura válaszolt:
"Édes feleségem, neked is jó napot!
Hát ide mért jöttél a veszedelmedre,
Szép gyöngén megfogunk, bédobunk a tűzbe.
Tizenkét kőmíves azt a törvényt tette:
Kinek felesége hamarabb jő ide,
Fogjuk meg szép gyöngén, dobjuk bé a tűzbe,
annak gyönge hamvát keverjük a mészbe,
Avval állítsuk meg magos Déva várát,
Csak így nyerhessük el annak drága árát.

Kelemenné asszony, hogy átalértette,
Bánatos szívének így lett felelete:
"Várjatok, várjatok tizenkét gyilkosok,
Amig búcsut veszek; csak addig várjatok,
Hogy búcsut vehessek asszonybarátimtól,
Asszonybarátimtól s szép kicsi fiamtól:
Mert a halottnak is hármat harangoznak,
Én árva fejemnek egyet sem kondítnak!"

Kelemenné asszony avval haza mene,
Egyszer-mindenkorra, hogy végbúcsút venne,
Hogy végbúcsút venne asszonybarátitól,
Asszonybarátitól s szép kicsi fiától.
Avval visszamene Kőmíves Kelemenné,
Sírva haladt magos Déva vára felé,
Megfogták szép gyöngén, bétevék a tűzbe,
Az ő gyönge hamvát keverék a mészbe,
Avval állíták meg magos Déva várát,
Csak így nyerheték meg annak drága árát...

Kőmíves Kelemen, mikor haza mene,
Az ő kicsi fia jöve véle szembe.
"Isten hozott haza, kedves édes apám!
Hol maradt, hol maradt az én édes anyám?"
Az ő édes apja neki így felele:
"Hadd el fiam, hadd el, haza jő estére."

"Istenem, istenem, este is eljöve,
Mégis édes anyám még haza nem jöve.
Apám, édes apám! mondja meg igazán,
Hogy hol van, hogy hol van az édes anyám?"
"Hadd el fiam, hadd el, haza jő reggelre,"
Az ő édes apja neki így felele.

"Istenem, istenem, reggel is eljöve,
Mégis édes anyám még haza nem jöve,
Apám, édes apám! mondja meg igazán,
Hogy hol van, hogy hol van az én édes anyám!"
"Menj el fiam, menj el magos Déva várra,
Ott van a te anyád, kőfalba van rakva."

Elindula sírva az ő kicsi fia,
Elindula sírva magos Déva várra,
Háromszor kiáltá magos Déva várán:
"Anyám, édes anyám! szólj bár egyet hozzám!"
"Nem szólhatok, fiam, mert a kőfal szorít,
Erős kövek közé vagyok bérakva itt."
Szíve meghasada s a föld is alatta,
S az ő kicsi fia oda beléhulla...

Einst des Weges zogen weit ins Land zwölf Maurer,

Gingen immer, gingen bis zur Festung Déva,

Sollten dort die hohe stolze Burg erbauen;

Doch was tags sie bauten, stürzte nachts zusammen,

Was bei Nacht sie bauten, stürzt’ am Tag zusammen.

Maurer Klemens endlich stellte dies Gesetz auf.

Welche Frau als erste ihnen Essen brächte,

Mittagbrot im Korbe,

Sollte zwischen Steinen eingemauert werden,

Sollt’ verbrannt im Mauerwerk der stolzen Feste werden:

So nur würd’ es ihnen endlich denn gelingen,

Aufzubau’n die hohe stolze Burg von Déva.

Sieh! Da schritt heran das junge Weib des Klemens,

Auf dem Haupt den Korb trug sie, das Mittagbrot,

Und im Arm ihr Kindlein, rund und wangenrot.

Voll Entsetzen sieht sie Klemens, der Gefährte:

„Gott, mein Gott! O laß vor ihr erstehen

Wilde Tiere, daß sie heimwärts flüchte!“

Ach! umsonst sein Flehen,

Gott, der Herr, erhörte nicht die Bitte,

Näher kam sein Weib mit jedem Schritte.

„Gott, mein Gott! o laß vor ihr erstehen

Schwarze Wetterwolken, laß es Steine hageln,

Daß den Weg sie aufgibt!“

Ach, umsonst sein Flehen.

Gott, der Herr, erhörte nicht die Bitte,

Näher kam sein Weib mit jedem Schritte.

„Guten Tag, ihr Zwölfe! Guten Tag, ihr Maurer!

Lieber Gott, was habt ihr? Laßt mich dreimal grüßen,

Und nicht einmal, nein, nicht einmal gebt ihr Antwort.“

„Ach! wir würden schon, wir würden Antwort geben,

Kämst du Arme nicht hierher zu deinem Tode;

Sieh, dein eigener Gatte stellte dies Gesetz auf.

Welche Frau als erste uns das Essen brächte,

Mittagbrot im Korbe,

Sollte zwischen Steinen eingemauert werden,

So nur kann es endlich uns gelingen,

Auf dem Hügel aufzubau’n die Burg von Déva.

 „Tu es denn, und komme was da muß,

Ward das Leben dir mit mir zum Überdruß!“

Als den Korb sie ihr vom Haupt genommen haben

Und aus ihrem Arm den kleinen Knaben,

Dachte sie, es sei ein Scherz des Gatten.

Als sie bis zum Knie gemauert hatten,

Dacht’ sie, Narrheit sei es von dem Gatten.

Erst als bis zur Brust sie eingemauert war,

Wurde ihr die grause Wahrheit klar.

„Weine nicht, mein Söhnlein!

Noch gibt’s gute Frauen hier auf Erden,

Die die Brust dir gerne reichen werden,

Noch gibt’s gute Kinder, die dich wiegen,

Und die Vöglein, die von Ast zu Aste fliegen,

Werden Schlummerlieder für dich singen.“

Weiter bauten sie die hohe Burg von Déva;

Was bei Tag sie bauten, blieb bei Nacht bestehen,

Was bei Nacht sie bauten, blieb bestehn am Tage.

Hoch empor, hoch empor wuchs die Burg von Déva.

Eingebaut in ihre Mauern aber

Hatten sie des Klemens Lebensfreude,

Und sein Glück auf Erden,

Ging nicht aus dem Haus mehr, sehen wollt er keinen,

Nachts trieb ihn vom Lager seines Kindes Weinen.

Hogy mennyi az igazság-alapja, nem tudom, de Déva-vára létezik.

Ich weiß nicht, wovon diese Ballade stammt, aber die Festung von Deva gibt es. So sieht die heute aus:

néhány fal áll belőle (forrás: internet)

S hogy ez most miről jutott eszembe? Azért, mert az a hímzés, amit most mutatok nektek, úgy készült, mint Déva-vára (bár emberáldozat nélkül :)). Amit kihímeztem estig, kibontottam hajnalig :( Úgy tippelem, a teljes hímzést háromszor készítettem, persze részletekben...

Ennek ellenére megérte. Szerintem nagyon szép lett - persze én elfogult vagyok :) Katalin napi üdvözlőlap lesz belőle (idejében elkészült - legalábbis a hímzés része :))

Und warum ich jetzt daran gedacht habe? Weil diese Stickerei, was ich jetzt euch zeige, ist so gefertigt, wie die Festung von Deva (natürlich ohne Menschenopfer :)): was ich bis Abend gestickt habe, habe ich bis Mittenacht aufgebindet :( Ich glaube, ich habe die komplette Muster mind. dreimal gestickt. Aber es lohnte sich doch. Meiner Meinung nach ist es sehr schön geworden - natürlich bin ich vorurteilsvoll :) Ich werde davon eine Karte für meiner Freundin machen.

Ha valakinek megtetszett a minta, innen letöltheti. A fonal színe Ninát dícséri. 
Wenn jemand dieses Muster auch gefällt, kann es hier finden. Der Garn ist von Nina.