Túrmezei Erzsébet:
IMÁDKOZZUNK, TESTVÉREK!
Afrikából Európa felé útban a gép.
Luanda fölött viharba kerül.
Villámok cikáznak szüntelenül,
és egyre mennydörög.
Új és új leszállási kísérlet.
Egyik sem sikerül.
S a gép többször nagyot zuhan.
"Nyugalom! Nincsen ok az aggodalomra!"
- hullnak a rémült szívekre
bizonytalan, erőtlen biztatások.
Bekapcsolják a harsány beat-zenét,
felszolgálják a legerősebb italokat.
És a légikisasszony szétosztja
a tenger felett a mentőöveket.
Percről-percre nő a félelem.
Lelkészházaspár ül a gépen,
s az asszony odasúgja hirtelen:
"Most már nincsen több mondanivalójuk.
Nekünk sincs?"
A férfi feláll csendesen:
"Imádkozzunk, testvérek!"
"Köszönöm!" - nyújtja kezét a pilóta,
amikor Las Palmasban földet érnek.
* * *
Sokszor úgy éreztem, rajta vagyunk mi mind,
minden világrész minden embere,
ezen a veszedelembe, viharba került gépen.
Egész világunk rajta van.
Kiszállni nem lehet, s talán leszállni sem.
"Nyugalom! Nyugalom!"
Kábító italok és zsongító zene...
De a szíveken félelem-bilincs.
És valamit mondani kellene...
Bent egy titkos hang kérdez csendesen:
"Most már nincsen több mondanivalójuk.
Nekünk sincs?!"
Most, amikor a pillanatok öröklétet érnek,
van-e aki feláll, és elkiáltja
a viharokkal küzdő világ-gépen:
"Imádkozzunk, Testvérek!"?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm a látogatásodat!
Danke für Deinem Besuch!