2013. február 14., csütörtök

513. A gyorshajtó*

András még egy hosszú pillantást vetett a kilométerórára, mielőtt a villogó rendőrautó előtt lelassított: 130 km/h a kitáblázott 90 helyett. Ez már a negyedik ebben a hónapban, mint oly sokszor máskor is. Hogy lehet, hogy valakit ennyiszer lemeszelnek?
Amikor a kocsi lelassított, András lehúzódott, de nem teljesen az út szélére, hadd izguljon csak a zsaru a mellette alig fél méterre elhúzó autók miatt!
Megállt.
A rendőr kiszállt a kocsijából, és egy mappával a kezében előrejött.
József? József a gyülekezetből? Még csak ez kellett! András próbált minél jobban elsüllyedni az ülésben. Ez rosszabb, mint a közelgő büntetés maga. A keresztény rendőr épp egy saját gyülekezetéből való gyorshajtó embert fogott meg. Egy embert, aki egy hosszú, fárasztó és zaklatott nap után sietett hazafelé a munkahelyéről.
Szinte kiugrott az autóból és ment a rendőr felé, akivel minden vasárnap találkozik a gyülekezetben, de eddig még soha nem látta egyenruhában.
- Hát szia, József! Örülök, hogy látlak! Milyen érdekes, hogy itt találkozunk!
- Szervusz, András - semmi mosoly.
- Hú, de szigorúnak látszik a Biztos úr, éppen most kapta el a felebarátját, aki siet haza a feleségéhez és a gyerekeihez.
- Igen, úgy tűnik, elkapta. - József kissé zavartan felhúzta a szemöldökét.
Jó jel!
- Nagyon húzós és hosszú napom volt ma. Asszem, kissé túlléptem a limitet - de csak most az egyszer, he-he!
András lefelé sandítva arrébb rúgott egy kavicsot az aszfalton.
- Az asszony finom vacsorát készített, már nagyon vár haza. Érted, mire gondolok?
- Tudom, mire gondolsz. És azt is tudom, hogy már kétes hírnévre tettél szert a körzetünkben az őrsön.
Ajjaj, nem jól áll a dolog, itt az ideje taktikát váltani.
- Mennyit mértél?
- 115-öt. Volnál szíves visszaülni az autóba?
- Várj egy kicsit! Amint megláttalak, én azonnal megnéztem az órát, és épp csak súrolta a 100-at.
A hazugság kegyesnek, célravezetőnek tűnt, és "magától" jött.
- Légy szíves, András, ülj be a kocsiba!
András zavartan bemászott a kocsija ajtaján, és becsapta az ajtót. Bambán bámult előre a műszerfalra. Eltelt egy perc, kettő. Lassan, kelletlenül nyúlt az ablaktekerőhöz, de végül nem tekerte le az ablakot, mert látta, hogy József ír a mappán. Vissza a műszerfalra.
Miért nem kérte a jogsimat? Bármi történjék is, az tuti, hogy egy-két hónapig nem ülök ennek az embernek még a környékére sem vasárnap.
Eltelt még két-három hosszú perc, majd egy kopogás az ablakon. András kinézett balra. József volt az, kezében egy félbehajtott papírdarabbal. A bűnös mintegy 3 centire lehajtotta az ablakot, épp csak annyira, hogy a papír beférjen.
- Köszi! - András nem nagyon tudta leplezni a gúnyt az arcán és a hangjában.
József szó nélkül ment vissza a rendőrautóhoz.
András csak nézte a visszapillantóban.
Felemelte a papírt: Nnna, nézzük, mennyi?!  Álljunk csak meg! Ez meg mi? Tréfa? Nem büntetőcédula, az biztos.
András olvasni kezdett.
"Kedves András! Volt egy kislányom, akit hatévesen elütött egy autó. Kitalálhatod: egy gyorshajtó. Pénzbírság, három hónap a fogházban, és az illető szabad volt, mehetett haza magához szorítani a kislányait, mind a hármat. Nekem csak egy volt, és most várnom kell a mennyországig, amíg újra megláthatom.
Ezerszer próbáltam megbocsátani annak az embernek, és ezerszer gondoltam, hogy meg is tettem. Lehet, hogy így van, de újra és újra meg kell tennem. Most is. Imádkozz értem, és hajts óvatosan: nekem egy kisfiam maradt. József"
András hátranézett, és látta, hogy a rendőrautó megfordul, és elindul visszafelé az úton. Csak bámult a távolba, amíg a kocsi eltűnt. Szétesve ült a kocsiban 20 percig, aztán beindította a motort, elindult, és lassan, az Úrhoz bűnbocsánatért esedezve hajtott hazafelé, hogy aztán otthon percekig szorongassa magához meglepett feleségét és gyermekeit.
Ismeretlen szerző
*Megjelent a Békehírnök 2013.02.03-i számában

5 megjegyzés:

  1. potyognak a könnyeim. Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt a megható történetet.

    VálaszTörlés
  2. Elgondolkodtató írás. Szeretem az ilyeneket :)

    VálaszTörlés
  3. Szép történet, elgondolkodtató.

    Semmi sem lehet olyan sürgős/fontos, hogy a megengedett sebességnél gyorsabban kelljen miatta hajtani. Minden megvár. Ha nem, akkor nem is volt olyan fontos.

    Egyedül vészhelyzetben tudnám elfogadni a gyorshajtást.

    Ma óriási köd volt, és mennünk kellett valahová. Előttünk egy konténerszállító ment, és épp arra fordult mindig, amerre nekünk is kellett menni. De nem előztük meg. Ráadásul még előtte is egy kamionféleség ment. Viszont jött egy autó, a sofőr nem bírta ezt a tempót, egyszerre előzött meg mindhármunkat abban az óriási ködben. A szemközti sáv dupla volt, a miénk csak szimpla, de lehetett előzni. Én még csodaszép időben is kockázatosnak tartom, nemhogy ilyen vizes úton és ködben. Most még szerencséje volt...

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, hogy olvashattam! Áldjon az Úr!

    VálaszTörlés

Köszönöm a látogatásodat!
Danke für Deinem Besuch!