2010. december 7., kedd

11. Adventben

Ezt a cikket én írtam. Régen. 2004-ben. Akkor még hetente egyszer "dolgoztam" a rádióban, Gödöllőn... Régi szép idők :)

Ég a gyertya, ég…

 Advent van ismét. Ezt a mi családunkban az is jelzi, hogy advent első vasárnapjának reggelén asztalra kerül az adventi koszorú, és ebédnél meggyújtjuk az első gyertyát.
Advent van. „Karácsonyt várva lázban a föld…” Mindenki elindul, listákat ír, ajándékokra vadászik. Szórólapok tömege kerül a postaládánkba, mindegyik üzlet arról igyekszik bennünket meggyőzni, hogy csak az ő termékeivel megajándékozottak mondhatják el magukról: gazdag karácsonyuk volt.
Advent van. A gyerekek elkezdik számolni a napokat: nemsokára jön a Mikulás… Hányat alszunk még karácsonyig… és sorolják, mi minden lenne jó, ha a fa alá kerülne. A szülők pedig elkezdik számolni a ropogós bankjegyeket, a csengő forintokat, és próbálják kiszámolni, hogyan lehet kijönni ebből a januári fizetésig.
Advent van. Az a megállapodás a családunkban, hogy csak akkor égnek a gyertyák, ha az egész család teljes létszámban üli körül az asztalt. Bevallom, ezt időnként nem tartom be. Szeretem nézni a gyertyák fényét. Egy-két-három gyertya pislákoló fényénél üldögélni, teázgatni, elmélkedni… Kevés az ilyen „holt idő” az életemben, de nagyon élvezem ezeket a perceket. Sok minden eszembe jut ilyenkor.
Advent van. Nézem a gyertya imbolygó lángját és elgondolkodom. Hétről hétre meggyújtunk egy-egy gyertyát. Az első általában csonkig ég, az utolsónak alig pár óra adatig, és elfújjuk, örökre. Amikor eljön a karácsony, az igazi fényesség, az adventi gyertyák fénye kialszik. Idejük lejár.
Így élünk mi, emberek is. Kinek-kinek megszabott idő adatik itt, a földön. Van, aki régóta világít, csonkig ég, és csak akkor oltja el lángját a Gazda. Van, aki épp csak elkezdi a lobogást, a világítást, s máris eloltja az isteni kéz. Talán könnyebben elfogadjuk, ha egy idősebb rokonunk meghal. Hiszen teljes élete volt, megláthatta még az unokáit is. De hogyan fogadjuk, ha egy fiatal, tetterős, szolgálatra kész testvért ragad el tőlünk egyik napról a másikra a halál? El tudjuk-e fogadni? Hányszor elhangzik a mondat: még élhetett volna! Annyi terve, célja volt! Szolgálata gyümölcsöző volt! Miért kellett ilyen fiatalon elmennie?
A gyertya nem tiltakozik, amikor a gazda eloltja. Tudja, lángja nem az övé. A gazdának joga van hozzá, hogy kioltsa. Egyet azonban megtesz: amíg engedik neki, világít. Töretlen lelkesedéssel, tiszta – bár néha kissé imbolygó – fényével megpróbálja bevilágítani a környezetét. Minél nagyobb a sötétség, annál erősebb az egy gyertya fénye is. És ha módja van rá, átadja a lángot a mellette álló gyertyának. Hiszen attól még egy gyertya sem lett kevesebb, ha meggyújtott egy másikat. Sőt, kettőjük fénye erősebben ragyog. Nem keseredik el, nem adja fel, világít, amíg engedik. Utána pedig kérdezés, tiltakozás nélkül – kialszik.
Advent van. Várunk Valakire. Ő az igazi fényesség. Addig, amíg így vagy úgy találkozhatunk Vele egy feladatunk van: világítani. Utat mutatni a sötétségben. Utat mutatni, Reá mutatni. Meggyújtani másokat is, hogy minél több lángocska hirdesse az Ő üzenetét.

Advent van. Néha kissé imbolygó fénnyel még ég a gyertya, ég…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a látogatásodat!
Danke für Deinem Besuch!