Akik ismernek engem, tudják, hogy igen racionálisan nézem az életet, a csodákkal szemben pedig kimondottan szkeptikusan viselkedem. Nem díjazom a nap, mint nap csodákat átélő és azokról harsányan nyilatkozó embereket.
Most mégis egy olyan történetet szeretnék megosztani veletek, ami számomra csoda volt. Talán apró, talán hétköznapi csoda, de – bár régebben történt – még mindig sokszor foglalkoztat, kavarog a gondolataimban az esemény.
Péntek este volt, a lányommal közösen hazafelé autóztunk. Esegetett a hó, de nem tűnt komolynak a dolog. Dombon lakunk, és eléggé meredek út visz fel az utcánkhoz. Ezért a komolyabb hóesések idején általában lelkileg készítem magam arra: ha nem takarították le rendesen az utat – annak ellenére, hogy jó téli gumijaim vannak -, nem tudok kocsival haza menni. Most azonban meg sem fordult a fejemben ilyesmi, hiszen csak szállingózott a hó…
Vidáman beszélgettünk, rutinból befordultam a hazavezető útra… és a dombra félúton megállt a kocsi. Kapart a kerék, majd szép lassan elkezdtem visszacsúszni. Ekkor még nem ijedtünk meg. Lassan mentem - lassan csúsztam vissza, viszonylag irányítható maradt a jármű. Gondoltam, visszatolatok, és lendületből felmegyek. A gondolatot tett követte, nekifutottunk, és irány a domb. Sajnos kb. a háromnegyedénél már éreztem, ez nem jön össze. Ismét kipörgött a kerék, mivel azonban most nagyobb lendülettel mentem, nagyobb lendülettel indult a visszacsúszás is. A kocsi irányíthatatlanná vált, és kipördült. Bármit csináltam, úgy tűnt, nincs megállás, nekivágódunk a korlátnak. Persze mindez tizedmásodpercek alatt zajlott. Ekkor felkiáltottam: „Istenem segíts, kérlek fogd meg az autót!” És ekkor az autó a domb közepén egyszerűen megállt. A hó alatt tükörjég volt, mégsem csúszott tovább. Szépen vissza tudtam tolatni, leparkoltam és elindultunk gyalog hazafelé.
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, újraéltem gondolatban az eseményeket, és ekkor, csak ekkor döbbentem igazán rá, mit is kiáltottam, miért is állt meg pont akkor a kocsi.
Mondhatnánk, hogy véletlen, hogy éppen ott nem csúszott az út. Lehet szkeptikus bárki, én tudom, hogy az Úr meghallgatott. Ő segített, akihez bármikor, bármilyen bajban fordulhatok. Átéltem, hogy igaz a zsoltáros szava: „beteljesíti az Úr az Őt félők kívánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket.” (Zsolt 145:19)
Így igaz! Soraidat olvasva a fekete benszülött és a hitetlen értelmiségi beszélgetése ugrott be! :))
VálaszTörlésgondolom mindannyiunk életében van olyan eset, amit csak Istennek tulajdoníthat... hálásak lehetünk, hogy van Akihez forduljunk :)
VálaszTörlésNekem ez a zsoltárvers jutott eszembe: Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül...S.D.G.
VálaszTörlésJó volt olvasni a történetedet és érezni Isten szeretetét!!!
VálaszTörlésApukám egy karambolnál kiáltott fel, hogy "Segíts, Istenem!!!" és nem lett szinte semmi baja, pedig nagyon durván összetört a kocsi... Majd később,miközben szedte ki az autómagnót, elvágta a kezét.... Hmmm....
VálaszTörlésÖrülök, hogy nem lett bajotok!!
Véletlenek nincsenek, én már régóta ezt vallom. Velem is esnek meg fura esetek, szinte hihetetlenek.
VálaszTörlés"Mert Ő angyalainak parancsolt felőled, hogy vigyázzanak Rád minden utadon!" - és ezt olyan jó átélni, ugye?
VálaszTörlés